Június 5.-én lejár a Színház-és Filmművészeti Egyetem akkreditált beszédtechnika továbbképzésének jelentkezési határideje! A képzés díját egy összegben, a képzés kezdetéig (szeptember közepe) kell befizetni. Felvételi beszélgetés június 13-án várható, túljelentkezés esetén az egyetem pótfelvételi napot iktat be.
Az oktató tanárok és néhány nevükhöz kapcsolódó téma:
Illés Györgyi képzési vezető (beszéd-zene kapcsolata, a kreatív mese)
Hegedűs D. Géza színművész, tanszékvezető (felkészítés vers-és prózamondó versenyekre)
Logopédus előadók:
Thoroczkay Miklósné (kisgyermekek beszédfejlődése, a beszéd működése)
Ságodi Gabriella (hangsúly, hanglejtés)
Fort Kriszta (ritmus és koncentráció)
Kiss Éva (légzés-hangadás, média és beszéd))
H. Kalmár Zsuzsa (artikuláció, helyes mássalhangzóejtés)
Papp Márta (a beszéd és mozgás kapcsolata és kreatív gyakorlatai)
Részletes órarendet a felvételi beszélgetésen kapnak a jelöltek. Addig is érdeklődni a részletekről Pásztor Brigitta képzési koordinátornál lehet
a 338-4715-ös telefonszámon és e-mail-ben a beszedkepzes@gmail.com címen.
Márai Sándor
Arról, mi az élet igazi élménye
„Az igazi élmény az ember számára tehát elsőrendűen ennyi: önmagának megismerése. A világ megismerése érdekes, hasznos, gyönyörködtető, félelmes vagy tanulságos; önmagunk megismerése a legnagyobb utazás, a legfélelmesebb felfedezés, a legtanulságosabb találkozás. Rómában vagy az Északi Sarkon járni nem olyan érdekes, mint megtudni valami valóságosat jellemünkről, tehát hajlamaink igazi természetéről, a világhoz, a jóhoz és rosszhoz, az emberekhez, a szenvedélyekhez való viszonyunkról.”
Előadó: Havelka Judit
Klinikai pszichológus, pszichotraumatológus, családterapeuta
Antwerpen, Belgium
Havelka Judit, Belgiumban élő terapeuta, hosszú ideje foglalkozik a pszichotraumatikus zavarok tertápiáival egyéni és családi keretek között is.
Ennek a workshopnak az elsődleges célja, hogy egyfajta nézőpontot népszerűsítsen a pszichikus problémák keletkezését és kezelését illetően.
Többfajta szemüveget használhatunk amivel a problémákat, panaszokat és szimptómákat megközelíthetjük. Ha a “ traumaszemüveget” használjuk, akkor megközelítésünknek az a kiindulópontja, hogy az emocionális, kognitív, viselkedésbeli vagy éppenséggel testi tünetek széles skálája traumatikus élmények következtében alakul ki. Másszóval, sok esetben a diszfunkcionális, vagy éppenséggel patológiás viselkedések, meggyőződések, vagy testi élmények, feldolgozatlan emlékek manifesztációi, melyek gyakorta korai gyermekkori élményeken alapulnak.
Miért időszerű a pszichotraumával való foglalkozás? A PTSD (poszttraumatikus stressz-zavar ) szindrómáról, annak jellegzetességeiről, valamint a tünetek főbb csoportjairól. Majd a traumatikus esemény definíciója, a pszichotraumatikus szindróma fajtái és azok jellegzetességei (co-morbiditás és differenciáldiagnosztika), valamint az ún. “1-es típusú” traumatikus állapotok és a “2-es típusú” traumatikus állapotok megkülönböztetése következik.
“Trauma nagy T-vel” A PTSD szindróma terápiás megközelítései, a terápiák során felmerülő nehézségek és a problémákra adott különféle válaszok szerepelnek. Megpróbálok néhány tipikusan felmerülő kérdésre lehetőség szerint egyértelmű választ adni, úgymint:
- Mit nevezünk traumafeldolgozásnak (és ugyanakkor mit nem) és milyen félreértések, viták folytak (és folynak) a traumafeldolgozás körül?
- a traumaterápia különböző szakaszai kerülnek sorra a Pierre Janet által kidolgozott modell alapján. Nagy hangsúlyt kap ebben a részben a kliens felkészültségének vizsgálata a traumafeldolgozásra, melynek eldöntésében nagy segítséget jelenthet a bemutatásra kerülő, Belgiumban kidolgozott ún. “stabilizációs profil” használata.
“EMDR” (Eye Movement Desensitisation and Reprocessing), melyet úgy szoktak emlegetni, mint a “nagy áttörést a traumafeldolgozásban”.
-az EMDR hatásmechanizmusáról szóló elképzelések ismertetése és az EMDR tecnika más egyéb terápiás iskolákhoz való kapcsolódási pontjainak ismertetése kerül sorra, majd ezt követően az EMDR protokoll bemutatása következik.
-Az EMDR technikát akció közben is megismerhetik a workshop résztvevői, egy EMDR esetbemutatás videódemonstrációja kapcsán.
-biztonságos keretek között, kiscsoportos módszerek segítségével megismerkedhetnek a tanfolyam rèsztvevöi az EMDR technikával.
“ Trauma kis t-vel”. Ebben a részben azt az elképzelést szeretném átadni, hogy a gyermeki lét -kiszolgáltatott helyzete miatt-, rendkívül sok lehetőséget hordoz magában traumatikus tapasztalatok megélésére. A gyermeki létből fakadó traumatikus lehetőségek felismerésétől inspirálva egy holland pszichológusnő ( Ingeborg Bosch), kidolgozott egy elméletet és egy hozzá kapcsolódó terápiás módszert (“Past Reality Integration”, PRI), melyben leírja, milyen mechanizmusok lépnek működésbe a gyermeknél akkor, ha szükségleteinek kielégülése miatt halálos fenyegetettségben érzi magát. Ezt az elméletet szeretném bemutatni, és a terápiás módszert illusztrálni esetbemutatások segítségével, egyéni terápiában és annak általam alkalmazott családterápiás változatában is. Célom annak bemutatása, hogyan mutatkozik meg a nevelési mintázatok hatása a későbbi szülői viselkedésre, azaz hogyan örökíthető át az elhárító mechanizmusok rendszere az egyik nemzedékről a következőre…
workshop időpontja: 2009. julius 3-4-5. Pèntek 12.00-tòl , Vasàrnap 14.00-ig.
Jelentkezési határidő: 2009. junius 15.
Helyszín: Lajosmizse, Dechy-tanya
http://www.dechy-tanya.hu
Részvételi díj: 33.000,- Ft (Ebben az összegben benne van a szàllàs ès a teljes ellàtàs díja is)
A részvételi szándékát kérjük az andrea.panczel@t-online.hu e-mail címre elküldeni (név, telefonszám, e-mail cím feltüntetésével). Kérjük, a tárgy rovatban tüntessék fel: “workshop”.
A jelentkezéseket visszaigazoljuk. A jelentkezés a részvételi díj befizetése után lép érvénybe.
A részvételi díjat átutalással, vagy postai csekken fizethetik be, a következő bankszámlaszámra:
OTP Bank: 11773085-05751536, szàmlatulajdonos: Havelka Judit
Bármely további kérdéssel, információval kapcsolatban készséggel állunk rendelkezésére:
Pánczél Andrea
06-30/3156-888
andrea.panczel@t-online.hu
Kérjük, hogy levelezési listánk kiegészítése céljából ezt az információt juttassa el az érdeklődő kollégái számára. Köszönjük!
Az EMDR technika sajátélményű kipróbálása nem jogosít fel senkit e technika elismert gyakorlójának nevezni magát. Ennek eléréséhez, az “EMDR Europ” által szervezett többnapos tréningen kell részt venni. A tréningeket követően pedig szervezett szupervízióban kell részesülnie e technika gyakorlóinak. (Ennek a magyarországi szervezése jelenleg folyamatban van.)
Építész Életműhely Egyesület
Szeretettel meghívja
Ertsey Attila
Fenntartható építészet
– A passzív háztól az autonóm házig –
című előadására
Június 17. szerda,18 h
Mindenkit szeretettel várunk!
Kövesdi Edit szervező
További információ: Kövesdi Edit, 06 20 238-2728
Helyszín: Newcode Oktató Központ, Budapest, VI. Munkácsy Mihály utca 27. I. 3.
Ertsey Attila önéletrajza:
(sz: 1961) Egyetemi hallgatóként, 1982-ben kapcsolódtam a Duna-mozgalomba. Alapító tagja voltam a Dunatáj Tájvédelmi Egyesületnek, majd a Duna Körnek, ahonnan 1985-ben távoztam, mivel a defenzív környezetvédelmet elégtelennek éreztem. Azóta foglalkozom ökológiával, annak gyakorlati és szemléleti oldalával egyaránt. Jelenleg a Duna Charta tagja vagyok. Tanulmányoztam Joseph Beuys munkásságát, aki részt vett a Harmadik Út Akció és a Zöldek 1980-as alapításában. Részt vettem a visegrádi építésztáborokban 1983-tól 1986-ig, azóta részese vagyok a magyarországi organikus építészeti irányzatnak. 1989 óta dolgozom a KÖR Építész Stúdióban. 1990-ben irodánk belépett a Kós Károly Egyesülésbe. 2004 óta a Kós Károly Alapítvány kuratóriumi elnöke vagyok. Építészként mesteremnek tekintem Makovecz Imrét. Szemléletem forrásának tekintem a Rudolf Steiner által alapított antropozófiát, melyet Makovecz Imre és Kálmán István révén ismertem meg. Mestereim nyomán a munkát és a közéleti aktivitást az élet részének tekintem. Szerkesztőbizottsági tagja vagyok a Szabad Gondolat c. folyóiratnak, publikációim jelentek meg az Ökotáj, az Országépítő, a Magyar Építőművészetben és a Taní-tani folyóiratokban. Óraadóként oktatok az ELTE Humánökológia Szakirányán, a SZIE-YMMF-en és a Sapientia csíkszeredai karán. Az Élőlánc elnökségi tagja vagyok.
Nős vagyok, előző házasságomból két gyermek apja.
Fontosabb publikáció:
Autonóm Ház, Ökotáj, 14–15. sz. 1997. 129–133. o. - Joseph Beuys (szöveggyűjtemény), Bercsényi 28-30, 1988 - Autonóm Ház (jegyzet), Labor5-Tempus, 2000 - Autonóm Kisrégió (tanulmány), Független Ökológiai Központ, 1999 - Autonóm Város (tanulmány), Független Ökológiai Központ, 2004
Honlap:
http://www.ertseyattila.eoldal.hu/
Az előadások helye: Budapest, XIII. Victor Hugo u. 18-22. MTA Pszichológiai Kutatóintézet
Időpontja: 2009.06.12. 14:00-16:00 és 17:00-19:00
George Baal
CNRS (Centre National de la Recherche Scientifique – Párizs) tudományos főmunkatársa, emeritusz, pszichoanalitikus, színházteraputa, színházi rendező és színész
A színház pszichoanalitikus elmélete : a színész, a néző, a terapeuta és a színházterápia
14 :00-16 :00
I. emeleti előadóterem
Georges Baal több mint harminc éves elméleti kutatásai eredményeiről számol be előadásában, mely egyaránt érinti a színházat és elsősorban a színészt, és a pszichoterápia „színházterápia” néven ismert változatát. Munkája alapja a freudi pszichoanalitikus elmélet és ennek lacani feldolgozása.
A színész és a színházterapeuta egyidőben használ beszédet, szöveget („nyelvet”) és minden más, rendelkezésére álló kifejezési módot: nem verbális eszközöket, gesztust, hangot, testi nyelvet stb. Baal a színész munkájában és a színházterápia folyamatában három alapvető eszközt különít el. Ezek: a technikai gyakorlat; a szabad improvizáció és a „spontán” kifejezés; és a történtek értelmezése, az interpretáció. A színházterápia elmélete megszabja e három eszköz módját és szerves összefüggéseit.
George Baal elméletének egyik alapkérdése : mi a közös a színház minden formájában, minden sajátos kultúrán, esztétikán, formán és tartalmon felül?
Válasza: az a komplex projektív folyamat, amely a színész és a néző között zajlik minden alkalommal. Lacan „le nom de Père” – „az Apa neve” fogalmából indulva arra a következtetésre jut, hogy a színház alapja egy minden ember Énjének kifejlődéséhez és karbantartásához okvetlenül szükséges folyamat: a színház az Én alapvető sebeit ápolja. Baal elmélete kiterjed a színész munkájára, a közönség élményére, a színházterápiára, és tovább fejleszti a pszichoanalízis koncepcióit, többek között a különböző kommunikációs módok szerepét a színházterápia helyének vonatkozásában.
Elmélete új megvilágításba helyezi egyrészt a színházat, és a mai avantgarde színházat, másrészt a színházterápiát és az ehhez kapcsolódó tánc-, mozgás – és más nem verbális terápiákat.
Az előadás szakembereknek és a téma iránt mélyebben érdeklődőknek szól.
Negyven év színházterápia
17 :00-19 :00
Alagsori előadóterem
Georges Baal negyven éve dolgozik Franciaországban és Magyarországon mint rendező és színész – és mint színházterapeuta. Színházi munkássága Magyarországon a Szkénéhez, a 25. Színházhoz, Franciaországban saját társulatához, az ATRAAL Színházhoz (Atelier de Recherche Theatrale) köti.
Színházterápiának elnevezett módszerét pszichodramatikus és pszichoanalitikus érdeklődése nyomán fejlesztette ki. Elméleti alapvetései Moreno, Freud és Lacan inspirációjával születtek. A színházterápia új gyakorlati módszerét hazánkban többször bemutatta: rendszeresen tartott-tart műhelyeket, többek között az OPNI-ban, az IDMC-n (International Dance and Movement Courses).
1992 óta a komlói Leo Amici Intézetben dolgozik: droghasználó fiatalok számára tart színházterápiát. Az évek során száznál is több fiatal vett részt ebben a folyamatban, a „Maldoror énekei”-vel és más előadásaikkal több mint százszor léptek fel országszerte.
Georges Baal ebben az előadásában színházi és terápiás munkájának elveit, gyakorlatát; módszereit és eredményeit mutatja be. Szó lesz Artaud-ról, Beckettről, a szürrealista Déryről és az improvizációs táncszínházról is. Célja új megvilágításba helyezni a színház és a színházterápia hatalmát.
12.00-12.30 Regisztráció, büfé.
12:30–13:00 Képzés- és könyvbemutató (sajtótájékoztató)
Az új okleveles, posztgraduális Kommunikációs trénerképzés és Németh Erzsébet: A személyes hatékonyság
fejlesztése című könyvének bemutatása. A könyvet bemutatja Dr. Kiss Pál István, a BKF vezérigazgatója,
általános rektor-helyettes.
13:00–14:30 Workshopok
13:00–13:30 Kell-e képezni a trénereket? Szomorú és vidám történetek, a HR szakember és a gyakorlott tréner tapasztalatai.
Murvai Piroska a Pearl Consulting Kft. ügyvezetője, szervezetfejlesztő szupervízor, és Orosi Józsefné Enikő, a GE
Hungary Zrt. Regionális HR menedzsere, munkaügyi kapcsolatok menedzsere
13:30–14:00 Hogyan lesz valaki tréner? A tutori rendszer bemutatása.
Major Szilvia szervezetfejlesztő, szupervízor, a BKF Karriercentrum igazgatója és Kiss György Ádám szociológus-logopédus, tréner
14:00–14:30 Hozott anyagból dolgozunk! Lélek és csoport, a kommunikációs tréning pszichológiája.
Tar Katalin pszichológus, tréner és Zeley Réka pszichológus, tréner
14.45 Fogadással egybekötött könyv- és tananyagbemutató:
a BKF (a Századvég Kiadó) és a Z-Press Kiadó új kiadványai
Időpont: 2009. június 4. 12:00
Helyszín: Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola,
Budapest, Nagy Lajos király útja 1–9.
KoÅNreÅLpület II. emelet 302-es nagyelőadó.
Megközelíthető: az Örs Vezér tértől 5 percre gyalogosan vagy a 3-as, 62-es
és 62A jelzésű villamossal a Tihamér utcai megállóig.
A részvétel díjmentes!
Jelentkezés a workshopra (klikk ide):
http://spreadsheets.google.com/viewform?formkey=cl9KYzhVUlNlM0swRjZnUkZHc1NtbEE6MA
Kapcsolattartó: Pallagi Andrea: apallagi@bkf.hu 06 20/772-60-46
(regisztráció, info a képzésről) és Németh Erzsébet: enemeth@bkf.hu 06
20/366-50-67 (sajtó-nyilatkozat)
Részletes információk a képzésről:
http://www.bkf.hu/index.php?lap=erdeklodoknek&mnuid=3_20_517-
kommunikacios-trenerkepzes
Ezen az esten Margó Virginia Satir egyik módszerével fog megismertetni bennünket, amelyben gestalt és pszichodráma elemeket egyaránt találunk. Virginia ezt a módszerét Parts Partynak nevezte, amit Margó sok éven át használt.
Mindez alakult, formálódott, míg végül megszületett a magyar változata is, a „Sambala buli”. Ebből kapunk egy kis ízelítőt.
Mindannyian voltunk már úgy, hogy valamit az egyik felünk akart, a másik nem. Nehéz a döntés ha önmagunkkal vitatkozunk. Vajon ilyenkor mi is történik bennünk?
A „Parts Party” során fény derülhet erre. Döntéseinket többnyire személyiségünket alkotó részeink hozzák. Jelenlétüket akkor érezzük leginkább, ha nincsenek összhangban egymással.
Virginia Satir módszere játékos és vidám formában megvilágítja ellenőrző, vagy támogató, esetleg alkotó céllal működő részeinket, rámutat céljukra, ezáltal döntéseink tudatos világába kalauzol. A gyakorlat folyamán kapcsolatba kerülünk saját személyiségünk különböző aspektusaival, megismerjük működésüket és felfedezzük, ezek hogyan hatnak egymásra: hogyan segítik illetve gátolják egymás működését, hogyan alakítják együtt viselkedésünket.
A saját élményű bemutatón tehát három órára együtt lehetünk – önmagunkkal…
Jelentkezés: Részvételi szándékodat, kérlek, e-mailben Végh Ildikónak, i.vegh@newcode.hu
címen vagy a 06 30 538-8489 telefonszámon jelezd!
Szervező: Életmű-hely Egyesület
Támogatónk: New Code Human Consulting Kft., www.newcode.hu
Helyszín: New Code Oktató Központ H-1063 Budapest, Munkácsy u 27. I.3.
Időpont: 2009. Június 4. 18-21 óráig
A téma: Parts Party, avagy találkozás önmagunkkal (Sambala buli)
A foglalkozást vezeti: Honti Margó, gyógypedagógus, pszichológus, terapeuta, aki humanisztikus rendszerszemléletű pszichológiát, többek között, az Egyesült Államokban Virginia Satirtól is tanult.
Részvételi díj: 1200 Ft
Támogatott: 600 Ft (diák, nyugdíjas)
További információ: http://www.newcode.hu/honti-margo.html
Szeretettel várjuk
2009. május 28.-án csütörtökön, 18 órakor
a NEW CODE NLP Műhely
Hit, hiedelemváltozás
című bemutató tréningjére, melyet
Kovács Magdolna
nemzetközi NLP tréner vezet
– Ezt nem hiszem! – mondta Alice.
– Nem? – szánakozott a Királynő. – Próbáld meg elhinni: végy mély lélegzetet, és hunyd be a szemed!
– Alice nevetett.
– Nincs értelme – mondta –, a lehetetlent nem hiheti el az ember!
– Szerintem nincs elég gyakorlatod – mondta a Királynő.
– Én a te korodban naponta félórán át csak ezt gyakoroltam. Volt úgy, hogy már reggeli előtt hat lehetetlen dolgot elhittem. – Lewis Caroll: Alice Tükörországban
Hiedelmek
Hiedelmeknek, az NLP-ben, azokat az általánosításokat nevezzük, melyeket másokkal, a világgal és magunkkal kapcsolatban alkotunk, amelyek működtető alapelveinkké válnak. Úgy teszünk, mintha igazak lennének, és valóban: számunkra igazzá is válnak…
Noam Chomsky nyelvészprofesszor nyelvünk szerkezetét vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy általános nyelvhasználatunkban törléseket, torzításokat és általánosításokat fedezhetünk fel.
Ebben az összefüggésben a hit vagy hiedelem az általánosítás szélsőséges példája.
Míg egyes hiedelmeink támogathatnak bennünket, hogy kiemelkedő eredményeket érjünk el, addig más hiedelmeink korlátozhatnak, vagy akár messzemenőkig működésképtelenné tehetnek bennünket.
A műhely témái:
Talán Önnek is volt már hasonló gondolata, vagy hallott már ilyen jellegű kijelentéseket?
• Ezt én biztosan nem tudom megcsinálni, hozzá sem fogok.
• Az egész családom szegény, mi ennyire vagyunk képesek, nekünk ez jutott.
• Fiam, ezt csak így lehet megcsinálni.
• Csak diplomával lehet jó álláshoz jutni.
• Magyarországon mindenki csal.
• A lányokkal ciki játszani.
• Az ember felnőtt korában már nem tud megváltozni.
stb, stb.
Ez alkalommal azzal foglalkozunk, hogyan kezelhetjük ezeket a kijelentéseket.
Gyakorolni fogjuk felismerni saját korlátozó hiedelmeinket.
Arra keressük a választ, miként tudjuk értékeinket céljainkhoz igazítani?
Mindenkit szeretettel várunk, első látogatónak a belépés ingyenes és kötelezően ajánlott!
Végh Ildikó
Hozzájárulás: AZ ELSŐ LÁTOGATÓKNAK A MŰHELYEN VALÓ RÉSZVÉTEL INGYENES!
további alkalmak: 1200 Ft
diákoknak, nyugdíjasoknak: 600 Ft
Maximális létszám: 20 fő (Jelentkezését beérkezési sorrendben tudjuk elfogadni!)
Jelentkezés, további információ:
Végh Ildikó, E-mail: i.vegh@newcode.hu; Tel.: 06 30 538-8489
Az egyszemélyes útkeresés színhelye. Csak késő este-éjjel és csak egyenként fogadja azokat, akik – ahogy mondani szokták – nem ijednek meg önmaguktól. A személyes labirintusjárás nagyobb részt teljes sötétségben történik, vagyis az ember itt valóban csak a labirintusfonalra, illetve – és ez a fontosabb – csak önmagára hagyatkozhat.
Részletesebb tájékoztatás kérhető a személyes labirintus-járás előtt. Jelentkezni a helyszínen az információs pultnál, illetve e-mailben vagy telefonon lehet.
Bővebb információ: http://www.labirintus.com/hu/53/szemelyeslabirintus
Elérhetőségeink
Bejárat I.: 1014 Budapest, Úri utca 9. – GPS: 47.500069° N, 19.034065° E
Bejárat II.: 1014 Budapest, Lovas út 4/A. – GPS: 47.499637° N, 19.033177° E kerekesszékkel is használható bejárat
Bejárat III.: 1014 Budapest, Lovas út 4/B.
Nyitva: minden nap 09:30-19:30
Bejelentkezés: +36 1 212 0207, +36 1 489 3281, info@labirintus.com
Kezdési időpont: 2009. május 29. Jelentkezési határidő: 2009. május 29.
Szomato-pszichoterápiás workshop 2009. május 29-31. (péntek, szombat és vasárnap) Rubens Kignel kiképző pszichoterapeuta
A tréningről
Rubens Kignel által vezetett pszichoterápiás műhely során a résztvevőknek a testtel történő pszichoterápiás munka megtapasztalására, alkalmazásának az elmélyítésére nyílik lehetőségük, de módot ad “sajátélmény” szerzésére is, a személyes problémákkal való foglalkozásra. A résztvevők mély, személyes belátásokat hozó élményekre számíthatnak (szomato-pszichoterápiás gyakorlatok, verbális feldolgozás stb.), tiszteletben tartva mindenki határait, pillanatnyi nyitottságának a fokát az önismeret mélyítésében, ugyanakkor a műhely egyben innovatív szakmai képzésnek is tekinthető a szomato-pszichoterápiák terén.
A tolmácsolással megtartott műhelyre várjuk mindazokat, akik megkezdték a szomato-pszichoterápiás képződésüket. Számukra a workshop 30 órája a sajátélmény óraszámába beszámításra kerül, a részvételről az EEPSSA és a Magyar Szomato-pszichoterápiás Egyesület tanúsítványt ad. Jelen műhely egy nyitott workshop, természetesen azokat is szívesen várjuk, akik nem szeretnének elköteleződni a szomato-pszichoterápia módszere mellett, viszont szívesen részt vennének egy érdekes, Magyarországon kevésbé ismert módszereket bemutató pszichoterápiás műhelyen.
Kiképző pszichoterapeuta: Rubens Kignel, a Pesso Boyden System Psychomotor Pszichoterápiás Kiképző Intézet tanulmányi vezetője (Rua Pascoal Vita 682, Sao Paolo, Brazil SP 05445 001).
A szomato-pszichoterápiákról és Rubens Kignel megközelítéséről
A szomato-pszichoterápiák a testet, mint pszichés és fizikai valóságot helyezik a terápiás munka fókuszába, hiszen ezekben a módszerekben a verbalitáson túl a testséma, a testkép libidinális struktúrája és társas jelentése is fontos szerepet kap. A preverbális élmények rendkívüli jelentőséggel bírnak a szomato-pszichoterápiákban: e technikákkal az igen korai (akár pre- és perinatális) tapasztalatok testi érzetek szintjén őrzött lenyomatai is előhívhatók. A szomato-pszichoterápiák a szavakon túl a test megéléséhez, a testélményhez köthető képzeteket, a testsémát tekintik a terápiás munka egyik fontos kiindulópontjának. Céljuk a verbális feltáró, támogató munka mellett a “testre íródott múlt”, a korai életszakaszok preverbális neuro-muszkuláris lenyomataihoz köthető archaikus affektusok, és az ezekhez társuló emlékek, emlékfoszlányok, illetve a rájuk épülő élményszerveződési minták feltárása, tudatosítása, vagyis a “test tudattalanjának” a feltárása, átdolgozása, élettörténetbe való integrálása.
Rubens Kignel által képviselt szomato-pszichoterápiás megközelítésben a terapeuta és a kliens közötti kapcsolat alapvető fontossággal bír a traumával folytatott munka sikerességének tekintetében. A jó terápiás kapcsolat felidézi a gyermeknek az őt gondozó szülőhöz való kötődését azáltal, hogy hasonló biztonságérzetet ébreszt. Winnicott nyomán a biztonságot nyújtó pszichoterapeutát “elég jó terapeutának” nevezhetjük, mert képes a megfelelő ráhangolódásra, illetve verbális és testi kommunikációra (test-tudatosságra). A lelki sérülésekkel és traumákkal kapcsolatos testi pszichoterápiás munka az elméleti ismereteken túl különleges képességeket igényel a terapeuta részéről, mint amilyen az érzékenység, érettség, a testi ráhangolódás képessége. A kapcsolat ritmusa is jelentőséggel bír, mely magában foglalja a fokozatos közeledést (esetleg optimális távolságtartást), a (testi) tudatosságot, a határok tiszteletét, és a test terápiába vonásának megfelelő ütemét. Amennyiben a terapeuta képes rá, hogy megfigyelje, felismerje és kövesse a kliens szükségleteit, igényeit, elfogadva védekező mechanizmusait, tisztelve a benne lakozó gyermeket, ezáltal segíti a kliens személyiségének felnőtt részét is, hogy korrektív emocionális tapasztalás mellett, amennyiben szükséges, felidézhesse a traumatikus élményeket, de ezúttal nem, mint passzív áldozat, hanem mint egy felnőtt, aki képes egy új perspektívából újraértelmezni mindazt, ami vele történt.
A súlyosan traumatizált páciensek esetében különösen fokozott figyelmet kell fordítani a terapeuta és a kliens közötti kapcsolat ritmusára, hiszen ezek a kliensek nagyon érzékenyek a testtel dolgozó pszichoterápiás (szomato-pszichoterápiás) beavatkozásokra. Tudni kell várni, kivárni a kliens válaszaira, de az is fontos, hogy a terapeuta ne csak a testi traumatikus reakciókra figyeljen (hyper arousal, felszínes légzés, remegés, stb.), hanem a jóllét és a kompetencia állapotának a jeleire is (ellazulás pillanatai, normális légzés, izom-egyensúly, stb.).
A terapeuta azon képessége, hogy megértse a testben munkáló erők bonyolultságát, elengedhetetlenül szükséges a test szintjén rögzült elakadások feloldásához és az érzetek áramlásnak biztonságos megéléséhez. A terapeuta elkezd figyelni a “belső gyermekre”, amihez való kapcsolódás elvezet a felnőtthöz való kapcsolódáshoz. Rubens Kignel módszere abban különbözik a klasszikus pszichoanalitikus/pszichodinamikus megközelítéstől, hogy az áttétel, a viszontáttétel jelensége mellett figyelmet fordít a testi áttétel és a testi viszontáttétel jelenségének felismerésére, hasznosítására.
A kliens felnőtt oldalának nem csak arra van szüksége, hogy tanuljon azokról az észlelésekről, érzésekről és érzelmekről, amiket nehéz kezelnie, mert összekapcsolódtak valamilyen traumatikus eseménnyel, hanem arra is, hogy ráébredjen, arra, mivel idézi elő/tartja fenn ezeket, és hogyan kapcsolódnak ezek az élmények a benne lakozó traumatizált gyermekhez. Rubens Kignel szomato-pszichoterápiás módszerének az alkalmazása során egyszerre figyelünk a kognitív és a vegetatív reakciókra, miközben pozitív tapasztalások által segítjük a kliens megküzdését a gyermeket ért traumából eredő intenzív élményekkel, érzelmekkel és észleletekkel, illetve támogatjuk az elengedést. Ehhez nélkülözhetetlen a terapeuta folyamatos párbeszéde a kliens gyermeki és felnőtt részével egyaránt, ahogy az is, hogy segítse a klienst abban, hogy belső dialógust alakítson ki a benne élő gyermeki résszel, mely (f)elismerése a kliensben rejlő pozitív erőforrássá válik.
A szomato-pszichoterápiás képzésről
Akiket komolyan érdekel a szomato-pszichoterápia módszere, bekapcsolódhatnak az EEPSSA (www.eepssa.org) által szervezett pszichoterapeuta képzésbe, ami elvégzése végén az EEPSSA által kiállított pszichoterapeuta oklevelet kaphatnak. A képzéshez szükséges óraszámot részben az EEPSSA vagy más külföldi egyesületek Magyarországra utazó kiképző-terapeutái által tartott műhelyeken, részben pedig a blokkosított saját élményű képzésben Strasbourgban, valamint az EEPSSA által felkért magyarországi elismert pszichoterápiás képzőhelyek kiképző terapeutái által tartott foglalkozásokon lehet megszerezni. További info: www.eepssa.org
További információk:
Részvételi díj: Új résztvevőknek 45.000 Ft; azon tagoknak, akik befizették az éves tagdíjat 40.000 Ft (számlát a helyszínen adunk). Fizetési feltételek: Előlegként 15. 000 Ft-ot kérünk átutalni az egyesület bankszámlájára április 30-ig, melyet a részvétel lemondása esetén nem áll módunkban visszatéríteni, de számlát adunk róla. A Magyar Szomato-pszichoterápiás Egyesület bankszámla száma: 11600006-00000000-27884005 (Erste Bank).
Időpont: 2009. május 29.-30.-31. , 10:00-18:00-ig (a helyszínre 9 órától lehet érkezni)
Helyszín: 1077 Budapest, Nefelejcs u. 58., Mandala Jógaközpont
Érdeklődés és jelentkezés:
Indries Krisztián
krisztiani@yahoo.com 06 20 432 2543
Sarkadi-Nagy Szilvia marvanyka@gmail.com 06 30 280 1985
Fontos: A jelentkezéseket az előlegek beérkezési sorrendjében tekintjük regisztráltnak. Akik még nem vettek részt szomato-pszichoterápiás tréningjeinken, azok számára javasoljuk, hogy egy rövid bemutatkozó és tájékoztató beszélgetés céljából egyeztessenek szervezőinkkel a regisztráció előtt.