Kislányok álma, A vérszipoly
“Émelyítő a vér szaga. Állattetemek százai lógnak ezüstkampókon, merev testükön csillog a rájuk fagyott vér. … A padló síkos a víztől és a vértől”. Ezekkel a sorokkal kezdődik Darren Shan Vérszipoly című bestsellere, a Vámpír-sorozat harmadik kötete, amely sikerét főként a tizenéves lányokból álló olvasóközönségének köszönheti.
A Darren Shan művésznéven író Darren O’Shaughnessy, az ifjúsági irodalom igazi sztárja. 12 kötetes Vámpír-sorozatát 37 országban 30 nyelven adták ki, dedikálásain tinédzserek hadai várják, itthon is. Első sikeres kötetéből, a Rémségek Cirkuszából Salma Hayekkel és Willem Dafoeval a Universal forgat filmet. A Daily Telegraph-ban a szerzővel készült interjúban O’Shaughnessy a könyvei körül kialakult rajongást egyenesen a Beatles-mániához hasonlítja. A szerzőt is meglepte, hogy a könyvek témája és ismertsége alapján várható felháborodás elmaradt.
a
A Vámpír-sorozat tizenkét kötete azt dolgozza föl, ahogyan egy kiskamasz – hogy barátját megmentse – vámpírrá változik, és fokozatosan beilleszkedik a vérszívók társadalmába. A “jó” vámpírok nem ölik meg áldozataikat, ellentétben a “rossz” oldal tagjaival, akik ellen a főhős és barátai véres csatákat vívnak, például a pokolban. Végül persze minden jóra fordul: egy időutazás teszi deus ex machinaként meg nem történtté a véres cselekményt.
A regények egyszerű tőmondatokban számolnak be a kalandokról, amelyeket legtöbb esetben a barátság, hűség és összetartás motivál, viszont az összecsapások, a helyszínek, és főleg a szereplők leírása inkább Stephen Kinget idézi. Igaz, hogy a szerző nyelvezetének köszönhetően a horror igen felületes: a borzalmak megidézése leginkább a vér szó halmozásában merül ki.