SIDEBAR
»
S
I
D
E
B
A
R
«
KHEIRON Pszichológiai Tanácsadó és Oktató Központ
november 9th, 2009 by Nemeskéri L. Péter

FILMVETÍTÉS A KHEIRONBAN

ÚTRAVALÓ – BESZÉLGETÉS HATÁRHELYZETEKRŐL FILMALKOTÁSOK NYOMÁN

Immár harmadik tematikus sorozatánál tart az Útravaló, a Kheiron filmes beszélgetéssorozata. Ebben a félévben az emberi határhelyzetekről, a határainkon való átlépés legkülönbözőbb módjairól és következményeiről beszélgetünk.

A vetített film:

Janisch Attila: Hosszú alkony

(magyar film, 1997, 67 perc)

2009. november 9. hétfő, 18 óra

Az öregséget is harmonikusan megélő, aktív és szellemileg teljesen friss régésznő tanítványaival egy kutatási eredményét ünnepli. Szülőföldjén járva, hazafelé menet hirtelen kiszáll az autóból, és sofőrjét hazaküldi. A napsugaras hangatábla gyerekkorát idézi, s ő boldogan indul neki az ismerős tájnak. De hamarosan eltéved és egy kivénhedt távolsági busszal folytatja útját az éjszakában. Véget nem érő utazása során álom és ébrenlét, képzelet és valóság elmosódott határain különös dolgok történnek meg vele…

A film utáni beszélgetés vendége:

Janisch Attila, a film rendezője

Az est házigazdái: Kozma Kriszta, Szénási Nelli és Tamás Dorka

A részvétel díjtalan, előzetes bejelentkezés nem szükséges.

A további alkalmakon vetített filmek:

Ken Russell: Változó állapotok (2009. december 14.)

Lars von Trier: Idióták (2010. január 11.)

Helyszín és információ:

KHEIRON Pszichológiai Tanácsadó és Oktató Központ

1061 Budapest, Hegedű u. 9. fszt. 3. 13-as kapucsengő

Tel: (1) 341-4501  Mobil: (30) 552-9905

Email: tamasdorka@freemail.hu


3 Responses  
Leave a Reply

XHTML: You can use these tags: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <strike> <strong>

»  Substance:WordPress   »  Style:Ahren Ahimsa