Felhívás doktorandusz-hallgatók részére
Jelentkezési határidő: 2009. november 27
Országos Pszichológiai PhD Konferencia
A Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság kiemelt feladatának tekinti, hogy hozzájáruljon az elméleti kutatások széles körben való megismerhetőségéhez és azok gyakorlatban történő hasznosíthatóságához. Ennek szellemében hirdeti meg az Országos Pszichológiai PhD Konferenciát.
A konferencia célja, hogy fórumot nyújtson azon hazai kutatóműhelyek fiatal tehetségei, illetve a munkájukat segítő tapasztalt kutatók, témavezetők számára, akik a pszichológia területén belül elméleti vagy alkalmazott pszichológiai témákkal foglalkoznak.
A konferencia résztvevői egyúttal átfogó képet kapnak az aktuális PhD kutatások helyzetéről, tematikus spektrumáról és módszertanáról.
A konferencián a BA és MA szintű pszichológushallgatók, valamint más érdeklődők részvételére is számítunk.
A beérkezett előadás-tervezetek alapján a Tudományos Bizottság állítja össze a tematikát. A Tudományos Bizottság elnöke Prof. Dr. Vargha András, tagjai a négy hazai pszichológiai doktori iskola vezető oktatói és az SZVT Alkalmazott Pszichológiai szekciójának elnöke. A konferenciát a Magyar Pszichológiai Társaság és a Doktoranduszok Országos Szövetsége együttműködésével szervezzük.
Jelentkezés módja előadók számára:
Amennyiben szeretne előadóként részt venni a konferencián, kérjük, hogy 2009. november 27-ig töltse ki a mellékelt előadói jelentkezési lapot, illetve jelentkezéséhez csatolja maximum 1 oldalas előadásvázlatát. (Ajánlott formátum: MS Word, 12 pt Times New Roman betűtípus, 1,5 sorköz.) A konferencia Tudományos Bizottságának az előadások elfogadásáról vagy elutasításáról hozott döntéséről, valamint a végső előadással kapcsolatos formai követelményekről 2009. december 22-ig értesítjük az érintetteket.
A konferencia tervezett időpontja: 2009. március 26.
Részvételi díj: az SZVT támogatása miatt a részvétel ingyenes
További információ:
Kósa Regina
szervező titkár
Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság
Tel: 0670 4238992
E-mail: dtp@szvt.hu
Dr. Vass Zoltán
elnök
SZVT Alkalmazott Pszichológiai szekció
Tel. 0630 9193234
E-mail: dr.vass.zoltan@gmail.com

Kósa Regina, szervező titkár
Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság
Tel: 0670 4238992
E-mail: dtp@szvt.hu
Dr. Vass Zoltán, elnök
SZVT Alkalmazott Pszichológiai szekció
Tel. 0630 9193234
E-mail: dr.vass.zoltan@gmail.com