Joe Vitale – HO’OPONOPONO
Két évvel ezelőtt hallottam egy hawaii-i terapeutáról, aki egy teljes osztálynyi közveszélyes őrültet gyógyított meg anélkül, hogy valaha találkozott volna bármelyikükkel. A pszichológus egy-egy beteg kórlapjának tanulmányozása után önmagában kereste, hogy hogyan teremtette annak a személynek a betegségét. Ahogy önmaga gyógyult, úgy gyógyult a beteg is.
Amikor először hallottam ezt a történetet, azt gondoltam, ez valami városi legenda. Hogy gyógyíthatna valaki embereket önmaga gyógyításával? Hogy lenne képes akár a legjobb öngyógyító mester közveszélyes őrülteken segíteni? Kellően értelmetlen és logikátlan volt, úgyhogy nem törődtem a sztorival.
Egy évvel később újra az utamba került a történet. Azt hallottam, hogy a terapeuta egy Hawaiiban ismert gyógyító módszert, a ho’oponopono-thasználja. Soha nem hallottam róla, mégsem tudtam kiverni a fejemből.
Ha ez az egész történet igaz volt, mindent tudni akartam róla. A teljes felelősség fogalmát mindeddig úgy értelmeztem, hogy felelős vagyok azért amit gondolok illetve teszek. Ami ezen túl van, azért nem felelek. Azt hiszem, a legtöbb ember így gondolkodik a teljes felelősségről. A saját cselekedeteinkért vagyunk felelősek, nem azért, amit mások tesznek – de ez nem így van.
A hawaii terapeuta, Dr. Ihaleakala Hew Len, aki azokat a szellemi fogyatékosokat meggyógyította egy egészen új perspektívából tanította meg látnom, mi is az a teljes felelősség. Az első telefonbeszélgetésünk körülbelül egy órán át tartott; arra kértem, mesélje el terapeuta munkásságának teljes történetét.
Elmagyarázta, hogy a Hawaii Állami Kórházban dolgozott négy éven át.
Az osztály, ahol a közveszélyes őrülteket tartották, veszélyes hely volt: a pszichológusok havonta váltották egymást, az ápolók gyakran jelentettek beteget, vagy csak egyszerűen felmondtak. A dolgozók az osztályon kizárólag hátukkal a falhoz simulva közlekedtek, így kerülve el, hogy rájuk támadjanak a betegek. Az osztályon se dolgozni, sem élni nem volt kellemes.
Dr. Len egyetlen beteggel sem találkozott. Kapott egy szobát, ahol a kórlapjukat tanulmányozta. Amíg ezeket olvasta, saját magán dolgozott.
Ahogy magát gyógyította, úgy lettek jobban a betegek is.
“Néhány hónap elteltével – mesélte Dr. Len – a korábban szigorúan lekötözött betegek szabadon sétálhattak; másoknak, akiket addig keményen gyógyszereztek, már nem kellett gyógyszert szedniük. Azok, akiknek esélyük sem volt arra, hogy valaha kiengedjenek a kórházból, gyógyultan hazamehettek. Sőt, mi több, a személyzet egyre jobban szeretett ott dolgozni.”
“A hiányzások és a gyors személyzetváltások megszűntek. A végén többen dolgoztak az osztályon, mint amennyire szükségünk volt, mivel a betegek hazamehettek, plusz mindenki bejárt dolgozni. Mára az osztályt bezárták.”
Ez volt az a pillanat, amikor feltettem az egymillió dollárt érő kérdést: “Mit csináltál magaddal, amitől ezek az emberek ennyire megváltoztak?”
“Egyszerűen meggyógyítottam magamban azt a részt, ami őket teremtette.”
Nem értettem. Dr. Len elmagyarázta, hogy az életért vállalt teljes felelősség azt jelenti, hogy az életedben minden – csupán mert az életedben jelen van – a te felelősséged. Tulajdonképpen az egész világ a te teremtményed.
Hát… Ez egy kicsit erős… Felelősnek lenni azért, amit mondok vagy teszek, egy dolog. Azért is felelni, amit bárki más mond vagy tesz a környezetemben, az meg egy másik. De mégis, az igazság az, hogyha felvállalod a felelősséget az életedért, azaz mindenért amit látsz, hallasz, ízlelsz, érintesz, vagy bárhogyan megtapasztalsz – az a te felelősséged, mivel jelen van az életedben. Ez azt jelenti, hogy a terrortámadásokat, az elnököt, a gazdaságot vagy bármit, amit tapasztalsz és esetleg nem tetszik – orvosolhatsz. Ezek a dolgok nem léteznek a szó szoros értelmében, csupán a te belső kivetítéseid. A probléma nem velük van, hanem veled, és ahhoz, hogy megváltozzanak, magadat kell megváltoztatnod.
Tudom, hogy ezt elég nehéz felfogni, pláne elfogadni vagy éppenséggel így élni. Ujjal mutogatni sokkal könnyebb, mint ez az egész teljes felelősség dolog, de ahogy Dr. Lennel beszélgettem, lassan rájöttem, hogy számára és a ho’oponopono szerint a gyógyítás nem jelent mást, mint önmagunk szeretetét.
“Ha javítani akarsz az életeden, meg kell gyógyítani azt. Ha meg szeretnél valakit gyógyítani, akár egy közveszélyes őrültet is, saját magad gyógyításával tudsz segíteni rajta.”
Megkérdeztem Dr. Len-t, hogy van ez, mit csinált egészen pontosan, amikor azokat a kórlapokat tanulmányozta.
“Nem tettem mást, csak folyamatosan ismételtem, hogy “Bocsáss meg!” és “Szeretlek!” – újra és újra.”
“Ennyi?”
“Ennyi.”
Úgy tűnik, hogy szeretni önmagunkat a legerősebb módja saját fejlődésünknek, és ahogy mi fejlődünk, úgy javul a világunk is.
Hadd magyarázzam el, hogy is működik ez: egy napon valaki küldött nekem egy e-mailt, ami meglehetősen felbosszantott. Korábban megnéztem volna magamban, miért zavar egy ilyen üzenet, vagy elkezdtem volna veszekedni azzal, a levél küldőjével. Most viszont úgy döntöttem, kipróbálom Dr. Len módszerét. Némán mondogattam magamban: Bocsáss meg! Szeretlek! Nem intéztem senkihez a szavakat, egyszerűen csak megidéztem magamban a szeretetet, hogy meggyógyítsa bennem azt, amit ez a külső körülmény okozott. Egy órán belül újabb levél jött ugyanattól az embertől: bocsánatot kért korábbi soraiért. Pedig nem tettem semmit, ami ezt kieszközölte volna, még csak nem is válaszoltam neki. Mégis, azzal, hogy azt mondtam “Szeretlek!”, valahogy meggyógyítottam azt a részemet, ami őt teremtette. Később elmentem Dr. Len tréningjére. Ő most 70 éves, mondhatni egy visszavonult sámánnagyapa. Dicsérte az Attractor Factor (A figyelemfelhívó-faktor) című könyvemet, és azt mondta, ahogy én fejlődöm, a könyvem rezgése is nőni fog, és ezt mindenki érezni fogja olvasás közben. Röviden: ahogy én fejlődöm, úgy fejlődnek az olvasóim is.
“Mi van azokkal a könyvekkel, amik már kint a vannak boltokban, vagy eladtak?” kérdeztem. ”Azok nincsenek ott kint.” Magyarázta, újra felvillantva misztikus bölcsességét. “Azok most is benned vannak.” Magyarán, nincs olyan, hogy ott kint. Ennek a fejlett technikának az alapos bemutatása igazából egy könyvet érdemelne.Elég az hozzá, hogy ha bármit is javítani akarsz az életedben, csupán egyetlen hely létezik, amit meg kell, hogy vizsgálj: saját magad. És amikor befelé figyelsz, figyelj szeretettel!
Forrás: http://www.astronet.hu
Nyomtatás
Nagyobb betűméret
Két évvel ezelőtt hallottam egy hawaii-i terapeutáról, aki egy teljes osztálynyi közveszélyes őrültet gyógyított meg anélkül, hogy valaha találkozott volna bármelyikükkel. A pszichológus egy-egy beteg kórlapjának tanulmányozása után önmagában kereste, hogy hogyan teremtette annak a személynek a betegségét. Ahogy önmaga gyógyult, úgy gyógyult a beteg is.
Amikor először hallottam ezt a történetet, azt gondoltam, ez valami
városi legenda. Hogy gyógyíthatna valaki embereket önmaga
gyógyításával? Hogy lenne képes akár a legjobb öngyógyító mester
közveszélyes őrülteken segíteni? Kellően értelmetlen és logikátlan
volt, úgyhogy nem törődtem a sztorival.
Egy évvel később újra az utamba került a történet. Azt hallottam, hogy
a terapeuta egy Hawaiiban ismert gyógyító módszert, a ho’oponopono-t
használja. Soha nem hallottam róla, mégsem tudtam kiverni a fejemből.
Ha ez az egész történet igaz volt, mindent tudni akartam róla. A
teljes felelősség fogalmát mindeddig úgy értelmeztem, hogy felelős
vagyok azért amit gondolok illetve teszek. Ami ezen túl van, azért nem
felelek. Azt hiszem, a legtöbb ember így gondolkodik a teljes
felelősségről. A saját cselekedeteinkért vagyunk felelősek, nem azért,
amit mások tesznek – de ez nem így van.
A hawaii terapeuta, Dr. Ihaleakala Hew Len, aki azokat a szellemi
fogyatékosokat meggyógyította egy egészen új perspektívából tanította
meg látnom, mi is az a teljes felelősség. Az első
telefonbeszélgetésünk körülbelül egy órán át tartott; arra kértem,
mesélje el terapeuta munkásságának teljes történetét.
Elmagyarázta, hogy a Hawaii Állami Kórházban dolgozott négy éven át.
Az osztály, ahol a közveszélyes őrülteket tartották, veszélyes hely
volt: a pszichológusok havonta váltották egymást, az ápolók gyakran
jelentettek beteget, vagy csak egyszerűen felmondtak. A dolgozók az
osztályon kizárólag hátukkal a falhoz simulva közlekedtek, így kerülve
el, hogy rájuk támadjanak a betegek. Az osztályon se dolgozni, sem
élni nem volt kellemes.
Dr. Len egyetlen beteggel sem találkozott. Kapott egy szobát, ahol a
kórlapjukat tanulmányozta. Amíg ezeket olvasta, saját magán dolgozott.
Ahogy magát gyógyította, úgy lettek jobban a betegek is.
“Néhány hónap elteltével – mesélte Dr. Len – a korábban szigorúan
lekötözött betegek szabadon sétálhattak; másoknak, akiket addig
keményen gyógyszereztek, már nem kellett gyógyszert szedniük. Azok,
akiknek esélyük sem volt arra, hogy valaha kiengedjenek a kórházból,
gyógyultan hazamehettek. Sőt, mi több, a személyzet egyre jobban
szeretett ott dolgozni.”
“A hiányzások és a gyors személyzetváltások megszűntek. A végén többen dolgoztak az osztályon, mint amennyire szükségünk volt, mivel a
betegek hazamehettek, plusz mindenki bejárt dolgozni. Mára az osztályt
bezárták.”
Ez volt az a pillanat, amikor feltettem az egymillió dollárt érő
kérdést: “Mit csináltál magaddal, amitől ezek az emberek ennyire
megváltoztak?”
“Egyszerűen meggyógyítottam magamban azt a részt, ami őket teremtette.”
Nem értettem. Dr. Len elmagyarázta, hogy az életért vállalt teljes
felelősség azt jelenti, hogy az életedben minden – csupán mert az
életedben jelen van – a te felelősséged. Tulajdonképpen az egész világ
a te teremtményed.
Hát… Ez egy kicsit erős… Felelősnek lenni azért, amit mondok vagy
teszek, egy dolog. Azért is felelni, amit bárki más mond vagy tesz a
környezetemben, az meg egy másik. De mégis, az igazság az, hogyha
felvállalod a felelősséget az életedért, azaz mindenért amit látsz,
hallasz, ízlelsz, érintesz, vagy bárhogyan megtapasztalsz – az a te
felelősséged, mivel jelen van az életedben. Ez azt jelenti, hogy a
terrortámadásokat, az elnököt, a gazdaságot vagy bármit, amit
tapasztalsz és esetleg nem tetszik – orvosolhatsz. Ezek a dolgok nem
léteznek a szó szoros értelmében, csupán a te belső kivetítéseid. A
probléma nem velük van, hanem veled, és ahhoz, hogy megváltozzanak,
magadat kell megváltoztatnod.
Tudom, hogy ezt elég nehéz felfogni, pláne elfogadni vagy éppenséggel
így élni. Ujjal mutogatni sokkal könnyebb, mint ez az egész teljes
felelősség dolog, de ahogy Dr. Lennel beszélgettem, lassan rájöttem,
hogy számára és a ho’oponopono szerint a gyógyítás nem jelent mást,
mint önmagunk szeretetét.
“Ha javítani akarsz az életeden, meg kell gyógyítani azt. Ha meg
szeretnél valakit gyógyítani, akár egy közveszélyes őrültet is, saját
magad gyógyításával tudsz segíteni rajta.”
Megkérdeztem Dr. Len-t, hogy van ez, mit csinált egészen pontosan,
amikor azokat a kórlapokat tanulmányozta.
“Nem tettem mást, csak folyamatosan ismételtem, hogy “Bocsáss meg!” és “Szeretlek!” – újra és újra.”
“Ennyi?”
“Ennyi.”
Úgy tűnik, hogy szeretni önmagunkat a legerősebb módja saját
fejlődésünknek, és ahogy mi fejlődünk, úgy javul a világunk is.
Hadd magyarázzam el, hogy is működik ez: egy napon valaki küldött
nekem egy e-mailt, ami meglehetősen felbosszantott. Korábban megnéztem volna magamban, miért zavar egy ilyen üzenet, vagy elkezdtem volna veszekedni azzal, a levél küldőjével.
Most viszont úgy döntöttem, kipróbálom Dr. Len módszerét. Némán
mondogattam magamban: Bocsáss meg! Szeretlek! Nem intéztem senkihez a szavakat, egyszerűen csak megidéztem magamban a szeretetet, hogy meggyógyítsa bennem azt, amit ez a külső körülmény okozott.
Egy órán belül újabb levél jött ugyanattól az embertől: bocsánatot
kért korábbi soraiért. Pedig nem tettem semmit, ami ezt kieszközölte
volna, még csak nem is válaszoltam neki. Mégis, azzal, hogy azt
mondtam “Szeretlek!”, valahogy meggyógyítottam azt a részemet, ami őt
teremtette.
Később elmentem Dr. Len tréningjére. Ő most 70 éves, mondhatni egy
visszavonult sámánnagyapa. Dicsérte az Attractor Factor (A
figyelemfelhívó-faktor) című könyvemet, és azt mondta, ahogy én
fejlődöm, a könyvem rezgése is nőni fog, és ezt mindenki érezni fogja
olvasás közben. Röviden: ahogy én fejlődöm, úgy fejlődnek az olvasóim
is.
“Mi van azokkal a könyvekkel, amik már kint a vannak boltokban, vagy
eladtak?” kérdeztem.
“Azok nincsenek ott kint.” Magyarázta, újra felvillantva misztikus
bölcsességét. “Azok most is benned vannak.” Magyarán, nincs olyan,
hogy ott kint.
Ennek a fejlett technikának az alapos bemutatása igazából egy könyvet
érdemelne.Elég az hozzá, hogy ha bármit is javítani akarsz az
életedben, csupán egyetlen hely létezik, amit meg kell, hogy vizsgálj:
saját magad. És amikor befelé figyelsz, figyelj szeretettel!Joe Vitale – HO’OPONOPONO Cikk küldése Nyomtatás Nagyobb betűméret Két évvel ezelőtt hallottam egy hawaii-i terapeutáról, aki egy teljes osztálynyi közveszélyes őrültet gyógyított meg anélkül, hogy valaha találkozott volna bármelyikükkel. A pszichológus egy-egy beteg kórlapjának tanulmányozása után önmagában kereste, hogy hogyan teremtette annak a személynek a betegségét. Ahogy önmaga gyógyult, úgy gyógyult a beteg is. Amikor először hallottam ezt a történetet, azt gondoltam, ez valami városi legenda. Hogy gyógyíthatna valaki embereket önmaga gyógyításával? Hogy lenne képes akár a legjobb öngyógyító mester közveszélyes őrülteken segíteni? Kellően értelmetlen és logikátlan volt, úgyhogy nem törődtem a sztorival. Egy évvel később újra az utamba került a történet. Azt hallottam, hogy a terapeuta egy Hawaiiban ismert gyógyító módszert, a ho’oponopono-t használja. Soha nem hallottam róla, mégsem tudtam kiverni a fejemből. Ha ez az egész történet igaz volt, mindent tudni akartam róla. A teljes felelősség fogalmát mindeddig úgy értelmeztem, hogy felelős vagyok azért amit gondolok illetve teszek. Ami ezen túl van, azért nem felelek. Azt hiszem, a legtöbb ember így gondolkodik a teljes felelősségről. A saját cselekedeteinkért vagyunk felelősek, nem azért, amit mások tesznek – de ez nem így van. A hawaii terapeuta, Dr. Ihaleakala Hew Len, aki azokat a szellemi fogyatékosokat meggyógyította egy egészen új perspektívából tanította meg látnom, mi is az a teljes felelősség. Az első telefonbeszélgetésünk körülbelül egy órán át tartott; arra kértem, mesélje el terapeuta munkásságának teljes történetét. Elmagyarázta, hogy a Hawaii Állami Kórházban dolgozott négy éven át. Az osztály, ahol a közveszélyes őrülteket tartották, veszélyes hely volt: a pszichológusok havonta váltották egymást, az ápolók gyakran jelentettek beteget, vagy csak egyszerűen felmondtak. A dolgozók az osztályon kizárólag hátukkal a falhoz simulva közlekedtek, így kerülve el, hogy rájuk támadjanak a betegek. Az osztályon se dolgozni, sem élni nem volt kellemes. Dr. Len egyetlen beteggel sem találkozott. Kapott egy szobát, ahol a kórlapjukat tanulmányozta. Amíg ezeket olvasta, saját magán dolgozott. Ahogy magát gyógyította, úgy lettek jobban a betegek is. “Néhány hónap elteltével – mesélte Dr. Len – a korábban szigorúan lekötözött betegek szabadon sétálhattak; másoknak, akiket addig keményen gyógyszereztek, már nem kellett gyógyszert szedniük. Azok, akiknek esélyük sem volt arra, hogy valaha kiengedjenek a kórházból, gyógyultan hazamehettek. Sőt, mi több, a személyzet egyre jobban szeretett ott dolgozni.” “A hiányzások és a gyors személyzetváltások megszűntek. A végén többen dolgoztak az osztályon, mint amennyire szükségünk volt, mivel a betegek hazamehettek, plusz mindenki bejárt dolgozni. Mára az osztályt bezárták.” Ez volt az a pillanat, amikor feltettem az egymillió dollárt érő kérdést: “Mit csináltál magaddal, amitől ezek az emberek ennyire megváltoztak?” “Egyszerűen meggyógyítottam magamban azt a részt, ami őket teremtette.” Nem értettem. Dr. Len elmagyarázta, hogy az életért vállalt teljes felelősség azt jelenti, hogy az életedben minden – csupán mert az életedben jelen van – a te felelősséged. Tulajdonképpen az egész világ a te teremtményed. Hát… Ez egy kicsit erős… Felelősnek lenni azért, amit mondok vagy teszek, egy dolog. Azért is felelni, amit bárki más mond vagy tesz a környezetemben, az meg egy másik. De mégis, az igazság az, hogyha felvállalod a felelősséget az életedért, azaz mindenért amit látsz, hallasz, ízlelsz, érintesz, vagy bárhogyan megtapasztalsz – az a te felelősséged, mivel jelen van az életedben. Ez azt jelenti, hogy a terrortámadásokat, az elnököt, a gazdaságot vagy bármit, amit tapasztalsz és esetleg nem tetszik – orvosolhatsz. Ezek a dolgok nem léteznek a szó szoros értelmében, csupán a te belső kivetítéseid. A probléma nem velük van, hanem veled, és ahhoz, hogy megváltozzanak, magadat kell megváltoztatnod. Tudom, hogy ezt elég nehéz felfogni, pláne elfogadni vagy éppenséggel így élni. Ujjal mutogatni sokkal könnyebb, mint ez az egész teljes felelősség dolog, de ahogy Dr. Lennel beszélgettem, lassan rájöttem, hogy számára és a ho’oponopono szerint a gyógyítás nem jelent mást, mint önmagunk szeretetét. “Ha javítani akarsz az életeden, meg kell gyógyítani azt. Ha meg szeretnél valakit gyógyítani, akár egy közveszélyes őrültet is, saját magad gyógyításával tudsz segíteni rajta.” Megkérdeztem Dr. Len-t, hogy van ez, mit csinált egészen pontosan, amikor azokat a kórlapokat tanulmányozta. “Nem tettem mást, csak folyamatosan ismételtem, hogy “Bocsáss meg!” és “Szeretlek!” – újra és újra.” “Ennyi?” “Ennyi.” Úgy tűnik, hogy szeretni önmagunkat a legerősebb módja saját fejlődésünknek, és ahogy mi fejlődünk, úgy javul a világunk is. Hadd magyarázzam el, hogy is működik ez: egy napon valaki küldött nekem egy e-mailt, ami meglehetősen felbosszantott. Korábban megnéztem volna magamban, miért zavar egy ilyen üzenet, vagy elkezdtem volna veszekedni azzal, a levél küldőjével. Most viszont úgy döntöttem, kipróbálom Dr. Len módszerét. Némán mondogattam magamban: Bocsáss meg! Szeretlek! Nem intéztem senkihez a szavakat, egyszerűen csak megidéztem magamban a szeretetet, hogy meggyógyítsa bennem azt, amit ez a külső körülmény okozott. Egy órán belül újabb levél jött ugyanattól az embertől: bocsánatot kért korábbi soraiért. Pedig nem tettem semmit, ami ezt kieszközölte volna, még csak nem is válaszoltam neki. Mégis, azzal, hogy azt mondtam “Szeretlek!”, valahogy meggyógyítottam azt a részemet, ami őt teremtette. Később elmentem Dr. Len tréningjére. Ő most 70 éves, mondhatni egy visszavonult sámánnagyapa. Dicsérte az Attractor Factor (A figyelemfelhívó-faktor) című könyvemet, és azt mondta, ahogy én fejlődöm, a könyvem rezgése is nőni fog, és ezt mindenki érezni fogja olvasás közben. Röviden: ahogy én fejlődöm, úgy fejlődnek az olvasóim is. “Mi van azokkal a könyvekkel, amik már kint a vannak boltokban, vagy eladtak?” kérdeztem. “Azok nincsenek ott kint.” Magyarázta, újra felvillantva misztikus bölcsességét. “Azok most is benned vannak.” Magyarán, nincs olyan, hogy ott kint. Ennek a fejlett technikának az alapos bemutatása igazából egy könyvet érdemelne.Elég az hozzá, hogy ha bármit is javítani akarsz az életedben, csupán egyetlen hely létezik, amit meg kell, hogy vizsgálj: saját magad. És amikor befelé figyelsz, figyelj szeretettel!
