Első rész: magzati minták – 2009. november 21-22 (szombat-vasárnap)
Második rész: csecsemő minták – 2009. november 28-29 (szombat-vasárnap)
Fogantatástól az újszülött koron keresztül egészen a járásig, és azután is, az ember szervezett mozgásokon, illetve megszerzett képességek és szervezési minták sorozatán keresztül fejlődik. Minden kialakuló mozgásmintát megelőzi és követi egy másik, és az egymáson átívelő minták egységének eredménye: a gyermek kiegyensúlyozott fejlődése. A születés megpróbáltatásait, az élettani folyamatok átállását, a gravitációs térben való létezéshez való alkalmazkodást követően a csecsemő mozgásfejlődése annál harmonikusabban indul meg, és annál sikeresebben folytatódik, minél inkább támaszkodhat a születés előtt megszerzett tudására, élményeire.
Jelen csoportfolyamat részvevői vezetett fizikális és imaginációs (szomatizációs) gyakorlatok segítségével maguk járják végig a fejlődés kiemelt állomásait. A folyamatban lehetőség nyílik arra, hogy „belülről ismerjük meg” a magzati -és a csecsemőkor néhány jellemző aspektusát, megidézzünk valamennyit a preverbális lét élményeiből. Szeretnénk érzékeltetni azt, hogy a világban való megindulás eseményei és azok mikéntje hogyan épülnek be mintáinkba, melyek révén akár felnőtt mozgásunkat, viselkedésünket, kapcsolatainkat is meghatározhatják. A folyamat az egészséges fejlődésre fókuszál, de az idő szabta kereteken belül megpróbáljuk azt is megmutatni, hogy ez a tudás milyen módon segíthet az esetleges mozgásfejlődési problémák megelőzésében, az elakadások felismerésében és az azokon való túljutásban.
A tanfolyam anyaga az iskolaalapító mozgásterapeuta Bonnie Bainbridge Cohen és munkatársainak több évtizedes kutató munkájára épül, melyben egyszerre, egységben vizsgálják az ember mozgásának fizikális és lelki (tudati) összetevőit. A csecsemő mozgásfejlődéssel kapcsolatos BMC® (Body-Mind Centering®) anyag sajátossága, hogy az ismert, jellegzetes csecsemőmozgásokat az evolúciós fejlődés kezdetétől induló, az egysejtű, a puhatestű és az előgerinces mozgásformákat is érintő sorozatba illeszti.
Kálmán Ferenc táncművész, testtudat oktató az amerikai The School for Body-Mind Centeringben tanult mozgáselemzést, mozgás-újranevelést, és csecsemő mozgásfejlődést. Oktató munkája mellett jelenleg fejlesztő munkatárs a Budapesti Korai Fejlesztő Központban és a Tánceánia integrált táncegyüttes egyik vezetője, táncosa.
A csoportba egyaránt várjuk a téma iránt érdeklődő, szakemberek – pszichológus, orvos, pszichoterapeuta, fejlesztő pedagógus, mozgásterapeuta, táncos stb. – valamint laikusok, jelentkezését, akik a csoporton szerzett tapasztalataikat saját munkájukban, önismereti folyamatban, vagy épp szülőként szeretnék hasznosítani.
Teljes részvételi díj: 30.000 Ft
Diákoknak, KTE és MMTE tagoknak: 25.000 Ft
Csak egyik hétvége 15.000 Ft
Jelentkezés és információ: Kálmán Ferenc – kalferenc@gmail.com; tel: 70 – 391-4907
címmel
Sylvia Fleming Crocker, Budapesten, 2009 augusztus
„Veszítsétek el az eszeteket, térjetek inkább magatokhoz!” – Fritz Perls
„Váljatok –terapeutaként – olyanná, mint a falu bolondja!” – Sylvia Fleming Crocker
a
A 2 napos műhely témája:
Álmainkon keresztül valódi énünk (self) az elidegenedett részeivel való egységet keresi és megoldást keres bizonyos feldolgozalan témákra, hogy ezáltal azokat élete szerves részévé tegye. Az álmok jelentése az álom részei között létrejövő kapcsolat és párbeszéd során bukkan elő.Bízom benne, sikerül más terapeutákat is arra bátorítanom, hogy használják ezt a dramatikus módszert a Gestált álommunkájuk során. – Sylvia Fleming Crocker
Bővebben itt olvashatsz Sylvia novemberi Gestalt tréningjéről: http://pszicholog.us/2009/09/07/sylvia-fleming-crocker-a-gestalt-alommunka-pszichodramatikus-megkozelitesben/
Picasso: Áloma
Sylvia műhelyét elsősorban azoknak ajánljuk akik valamilyen segítő foglalkozásban, pszichológusként, terapeutaként, természetgyógyászként, pszichodramatistaként emberekkel dolgoznak vagy szeretnének dolgozni.
Sylvia Fleming Crocker
Sylvia, aki a klasszikus Gestalt pszichoterápia kivételes képviselője évtizedeken keresztül dolgozott együtt Erving és Miriam Polsterrel, valamint Judith és George Brownnal, Fritz Perls legközelebbi tanítványaival. Mielőtt végleg, teljesen a Gestalt pszichoterápiának szentelte volna életét, filozófiát és összehasonlító vallástörténetet tanított az Egyesült Államok különböző egyetemein.
Saját vallomása szerint, számára ez a „gondolkodás”-ról a „cselekvés”-re való áttérést jelentette. Saját Gestalt praxist nyitott később Wyoming államban, Laramie-ban.
Ma Sylvia a világ országait járva tanítja a Gestalt pszichoterápia elméletét és gyakorlatát.
Sylvia Fleming Crocker a nagy sikert aratott: A Well Lived Life: Essays in Gestalt Therapy, című könyv szerzője, számos publikációja, cikke jelent és jelenik meg.
Hamarosan napvilágot lát legújabb könyve, „Az álom pszichodramatikus megközelítése a terápiában” címmel.
Perls, Hefferline és Goodman egy fél évszázaddal ezelőtt megszabták a Gestalt terápia útját, melynek lényege; tényleges változásokat a jelenben, a kliens jelen pillanatbéli, valós életének feltárásával hozhatunk létre. Sylvia ehhez a klasszikus alapálláshoz tér vissza, s megmutatja, miként tudjuk elegánsan, könnyedén és humorosan elérni a biztos célt. Miként tudunk embertársaink, klienseink számára hatékonyan pozitív változást biztosítani. Sylvia az AAGT Association for the Advancement of Gestalt Therapy, alapító -, és a New York Institute of Gestalt Therapy rendes tagja.
Ken Wilber szerint, „Sylvia az egyetlen, aki filozófiai tudása segítségével valóságosan tudja összekapcsolni a Gestalt pszichoterápiát korunk legújabb filozófiai irányzatával.”
A novemberi tréning részvételi díja: 66.000Ft.
Ha október 15 -ig jelentkezik, akkor 20,000 Ft kedvezményt biztosítunk a részvételi díjból. 66.000 Ft helyett
46 000,- Ft
Ha október 30-ig jelentkezik, akkor 10,000 Ft kedvezményt biztosítunk a részvételi díjból. 66.000 Ft helyett 56 000,- Ft
A képzés végén a résztvevők a 20 órás képzés elvégzését igazoló tanusítványt kapnak.
Jelentkezés
Részvételi szándékod véglegesítéséhez 6.000 Ft előleg befizetése szükséges, melyet postai, rózsaszín csekken, banki átutalással, vagy személyesen tehetsz meg.
A korlátozott férőhelyekre való tekintettel, foglalásodat jelentkezési sorrendben tudjuk elfogadni.
A Gestalt terápiáról bővebben: http://pszicholog.us/2009/08/13/gestalt-terapia/
Fritz Perlsről: http://pszicholog.us/2009/08/25/1098/
„Sylvia egy új fajta szintézist hozott létre, melyre mindannyian vártunk Perls, Hefferline és Goodman a „gestalt biblia” szerzői óta.”
– Richard Kitzler, a New York-i Institute of Gestalt Therapy legnevesebb trénere
„A Well-Lived Life, az oslói Gestalt Intézetben alaptankönyvünk volt. Sokan közülünk spontán kiáltottak fel: Ebből a könyvből értettem meg valójában, mi is az a Gestalt pszichoterápia.”
– Terezia Christiansen, Gestalt terapeuta, Norvégia
„Sylvia worshopján az elméleti és gyakorlati útmutatások tökéletes összhangban voltak. Ez az egyensúly, valamint a nagy szakmai tapasztalaton alapuló tudása mindenkit lebilincselt. Számomra a virtuóz tudás mellett a tapasztalható nyugodt és állandó megnyugtató és mégis élénk gondolati ritmus is sokat adott.”
– Honti Margó pszichológus
Nemeskéri L. Péter
06 30-292 13 86
gestalt@pszicholog.us
Innen töltheted le a jelentkezési lapot
a neves gestalt terapeuta
2009. augusztus 29-30. szombat-vasárnap
két napos gestalt önfelfedező műhelyt tart.
Különleges esemény, hogy Sylvia Crocker, a neves gestalt terapeuta Magyarországon először tart gestalt műhelyt. Sylvia, aki a klasszikus gestalt pszichoterápia kivételes képviselője évtizedeken keresztül dolgozott együtt Erving és Miriam Polsterrel, valamint Judith és George Brownnal, Fritz Perls legközelebbi tanítványaival. Mielőtt végleg, teljesen a gestalt pszichoterápiának szentelte volna életét, filozófiát és összehasonlító vallástörténetet tanított az Egyesült Államok különböző egyetemein. Saját vallomása szerint, számára ez a „gondolkodás”-ról a „cselekvés”-re való áttérést jelentette. Saját gestalt praxist nyitott később Wyoming államban, Laramie-ban. Ma Sylvia a világ országait járva tanítja a Gestalt pszichoterápia elméletét és gyakorlatát.
Sylvia Fleming Crocker a nagy sikert aratott: A Well Lived Life: Essays in Gestalt Therapy, című könyv szerzője, számos publikációja, cikke jelent és jelenik meg. Hamarosan lát napvilágot legújabb könyve, Az álom pszichodrámai megközelítése a terápiában címmel.
Sylvia az AAGT Association for the Advancement of Gestalt Therapy, alapító -, és a New York Institute of Gestalt Therapy rendes tagja. Ken Wilber szerint, „Sylvia az egyetlen, aki filozófiai tudása segítségével valóságosan tudja összekapcsolni a gestalt pszichoterápiát korunk legújabb filozófiai irányzatával.”
A 2 napos műhely témái és gyakorlata
Az első, budapesti műhely fő témája Husserl fenomenológiájának gyakorlati alkalmazása a gestalt pszichoterápiában. Perls, Hefferline és Goodman egy fél évszázaddal ezelőtt megszabták a gestalt terápia útját, melynek lényege; tényleges változásokat a jelenben, a kliens jelen pillanatbéli, valós életének feltárásával hozhatunk létre. Sylvia ehhez a klasszikus alapálláshoz tér vissza, s megmutatja, miként tudjuk elegánsan, könnyedén és humorosan elérni a biztos célt. Miként tudunk embertársaink, klienseink számára hatékonyan pozitív változást biztosítani. A tréning negyed része elméletből, háromnegyed része gyakorlatból áll, mely közvetlen tapasztalásra és aktív cselekvésre épül.
Kérésre, a tréning filozófiai hátteréről Sylvia angol nyelven írt esszéje a szervezőtől igényelhető.
Időpont: Augusztus 29-30. szombat, vasárnap 9.30 -17.30 h
Helyszín: New Code Oktatóközpont, 1063 Budapest, Munkácsy Mihály u. 27. I. 3.
A program angolul és (tolmácsolással) magyarul zajlik. Tolmács: Terézia Christiansen, magyar származású Norvégiában élő Gestalt-terapeuta.
A tréning részvételi díja: 63.000Ft.
Kedvezményeink
Ha július 30-ig jelentkezik, akkor 10. 000 Ft kedvezményt biztosítunk a részvételidíjból. 63.000 Ft helyett
53 000,-Ft
Ha július 15-ig jelentkezik, akkor 20,000 Ft kedvezményt biztosítunk a részvételidíjból. 63.000 Ft helyett
Csoport létszám: maximum 25 fő.
A program végén a résztvevők a 20 óra képzés elvégzését igazoló tanusítványt kapnak.
A tréningre itt jelentkezz:
Részvételi szándéka véglegesítéséhez 6.000 Ft előleg befizetése szükséges, melyet postai, rózsaszín csekken, banki átutalással, vagy személyesen tehet meg.
A korlátozott férőhelyekre való tekintettel, foglalását jelentkezési sorrendben tudjuk elfogadni.
További információ
Nemeskéri L. Péter, mobil.: 06 30-292 13 86, e-mail: nemeskeri.peter@gmail.com
Fritz Perlsről, a Gestalt terápia alapítójáról itt olvashat:
A Gestalt terápiáról bővebben:
„Sylvia egy új fajta szintézist hozott létre, melyre mindannyian vártunk Perls, Hefferline és Goodman a „gestalt biblia” szerzői óta.” – Richard Kitzler, a New York-i Institute of Gestalt Therapy legnevesebb trénere
„A Well-Lived Life, az oslói Gestalt Intézetben alaptankönyvünk volt. Sokan közülünk spontán kiáltottak fel: Ebből a könyvből értettem meg valójában, mi is az a Gestalt pszichoterápia.” – Terezia Christiansen, Gestalt terapeuta, Norvégia
Helyszín: Őriszentpéter
2009.08.17. 10:00 hétfő
2009.08.19. 14:00 szerda
“Áramlásban vagyok” - immár negyedik alkalommal rendezzük meg az Őrségben a HÉTRÉTORSZÁG kulturális hetek program keretében az “Áramlásban – Táncmeditáció” című programunkat.
A program ára: 3 nap 5000 Ft, 1 nap külön 2000 Ft
Vezeti: dr. Zám Mária tánc- és mozgásterapeuta
E-mail: tancterapia@hu.inter.net, mobil: 06-20-9343470
2009. augusztus 28- ára péntekre, 9.30-17 óráig
a New Code Kft.
Nyitott NLP műhely napjára, melyet
Kovács Magdolna
nemzetközi NLP tréner
és
dr. Bagi Éva Eszter PhD.
neurofiziológus, addiktológiai konzultáns vezet
A műhely főbb témái:
• Mi a Neuro Lingvisztikus Programozás (NLP)?
• Miként tudja használni az NLP-t munkájában, mindennapi életében?
• Az NLP előfeltevései?
• Mechanisztikus- és/vagy rendszerszemlélet?
• a reprezentációs rendszerek (VAKOG)
• magas teljesítményű állapotok és azokat előidéző játékok
• Az egész életen át folytatott játék szerepe mentális egész-ségi állapotunk megőrzésében
• A placebo-hatás segítő ereje
• NLP változási modellek
Résztvevőink a tréningen megtanulják, begyakorolják, hogy egyéni és csoportos klienseiknél, olyan állapotokat idézzenek elő, melyek terápiájukat a lehető leghatékonyabbá teszi, a klienseikkel kapcsolatukat a kívánt szinten tartja. Magasteljesítményű állapotokban a tudatos és a tudattalan szférájuk kommunikációja átjárhatóvá tevődik, a játékban felszabaduló energiákból erőforrásaik megsokszorozódnak, fókuszt nyernek. Az New Code-NLP principális eszközével, a mintázás, a mintakövetés, a tanulás módszerével egyszerűen elsajátítható gyakorlatokat, tapasztalatokat gyűjtünk magunk és a tréningen résztvevők aktív közreműködésével. Megmutatjuk a placebo-hatás jelenlétét, annak terápiában működtethető erejét. Felidézzük az építő szenvedélyeink erőforrást nyújtó kapacitásait. Elbarangolunk a hit-hiedelem időnként pusztító, akadályozó világába és megtanuljuk az abból eredeztethető építő utakat. Mindezt egy napos tréning keretén belül a változási-modellek mentén.
Bizton vállaljuk a garanciát, hogy a nap végén kézzelfogható módszerekkel és hasznosítható tudással, újonnan megismert szakemberekkel épített kapcsolatokkal térhet haza. És tagja lehet a New Code Human Consulting Clubnak, mely bármikor – munkája, illetve magánélete folyamán – felmerülő kérdéseire választ ad a későbbiekben.
Szeretettel és érdeklődéssel várjuk, hogy mi is tanulhassunk Öntől.
Kovács Magdolna és dr. Bagi Éva Eszter
Maximális létszám: 21 fő (Jelentkezését beérkezési sorrendben tudjuk elfogadni!)
Regisztációs díj: 4. 000 Ft
Részletekről érdeklődjék Végh Ildikónál,
e-mail: i.vegh@newcode.hu;
Tel.: 06 30 538-8489
Helyszín: Newcode Oktató Központ, Budapest, VI. Munkácsy Mihály utca 27. I. 3.
Szeretnék jelentkezni a New Code NLP bemutató műhelyre
06 30 538-8489
i.vegh@newcode.hu
Iratkozzon fel havonta megjelenő NLP hírlevelünkre!
Vezető: Meixner Veronika szakpszichológ
Az autogén tréning egy a különféle relaxációs technikák közül. Az autogén arra utal, hogy belülről származik, a tréning szó pedig arra, hogy gyakorolni kell a technikát, amíg elsajátítja az ember. Az autogén tréning által a teljes ellazultság testi és pszichés állapota érhető el, erősíti a test természetes, öngyógyító mechanizmusait.
helyszín:
Moholy Nagy Iparművészeti Egyetem, Budapest, XII. Zugligeti út 9-25.
DÚLATRÉNING – 2009. JÚNIUS 19-21.
A dúla görög eredetű szó, segítő asszonytársat jelent. Olyan, legtöbbször saját szülési tapasztalattal rendelkező nő (ritkán férfi), aki folyamatos fizikai, érzelmi és informatív segítséget nyújt az anyának (és párjának is, ha igényli) a szülés előtt, alatt és után.
A dúla:
- kulcsfontosságú élménynek ismeri el a szülést, tisztában van a szülés fizikai történéseivel és képes megérteni a vajúdó anya érzelmi szükségleteit.
- segít az anyának (és partnerének) a szülés megtervezésében és terveik minél teljesebb kivitelezésében. - a szülés alatt végig a vajúdó mellett marad, műszakváltás nélkül. - érzelmi támogatást nyújt, segít biztosítani az anya kényelmét, és objektív szemszögével és információnyújtással segít döntések meghozatalában, anélkül, hogy saját véleményét az anyára (párra) erőltetné. - elősegíti a vajúdó, a partner és a kórházi személyzet közötti kommunikációt - kiegészíti a kórházi személyzet és/vagy az anya partnere által nyújtott gondoskodást
Ha Téged is megérintett a szülés, születés csodája akár azért, mert épp e csodálatos esemény előtt állsz, akár azért, mert már átélted, ha szeretnél tudásoddal és tapasztalataiddal segíteni az anyákat a várandósság, a szülés és a gyermekágy időszakában, ha fontosnak érzed, hogy elmélyítsd azokat a képességeidet, amelyek ehhez a segítő kapcsolathoz nélkülözhetetlenek, akkor szeretettel várunk Dúlatréningünkön! Békés Emőke szülésfelkészítő és szüléskísérő dúla és Tamás Dorka mentálhigiénés tanácsadó két hétvégéből álló dúlaképzést szervez, melynek első részére, az alaptréningre 2009. június 19-e, péntek 13 órától június 21-e, vasárnap 16 óráig Budapesten, az Életkör-ben (cím: Bp., Szilágyi Erzsébet fasor 43/B III/3) kerül sor. Az alaptréning önismereti alapokat ad, melynek során a résztvevők egyrészt megvizsgálhatják magukban, miért is akarnak dúlává, segítővé válni, mi a motivációjuk, másrészt rápillanthatnak a női lét legjelentősebb fordulópontjaira: a születés, a nővé válás, a szülés, az anyaság, a menopauza személyes történetének felidézése megérintő élmény. A tréning során a résztvevők olyan képességeiket is fejlesztik, amelyek nélkülözhetetlenek a segítő kapcsolatban: értő figyelem, empátia, elfogadás.
Akik dúlának készülnek, csak az alaptréning elvégzése után jelentkezhetnek a szakosító képzésre, ahol a dúlai hivatáshoz kapcsolódó praktikus információk és ismeretek átadása történik.
Részvételi díj: 35 000 Ft
Bővebb információ és jelentkezés: www.gyermekaldas.hu , bekese@gyermekaldas.hu
Telefon: 06 (70) 9 485 481
Csatlakozz hozzánk, ha érdekel a mozgás egy szokatlan dimenziója.
Ez az új, dinamikus megközelítési mód segít önmagad mélyebb megismerésében
A létező dolgok különböző frekvenciájú rezgésekből állnak. Minden rezgés hangként is felfogható, még akkor is, ha füleddel nem hallod.
Te is rezegsz: szerveid, energiaközpontjaid sajátos hangnemben “énekelnek”. Ezek együttesen egy, az ujjlenyomatodhoz hasonlatosan egyedülálló dallamot hoznak létre.
Mozgásműhelyünk izgalmas lehetőséget kínál egyéni ”mozgásszimfóniád” felfedezésére. Általa mélyebben megismerheted önmagad, viszonyodat a világhoz. A téged mozgató belső hang megtapasztalásán keresztül jobban megértheted érzelemvilágodat, és azt, hogyan is “működsz”.
A műhelyen való részvétel nem igényel előképzettséget vagy tánctudást.
Mozdulataid úgyis jönnek veled.
Hol: Tan Kapuja Buddhista Főiskola, Budapest, IX. Börzsöny u. 11.
Mikor: 2009. július 4. és 5. (szombat és vasárnap) 10-től este 6-ig (közben egy órányi ebédszünettel).
A hétvége 18 ezer forintba kerül
Kérjük, hogy legkésőbb június 28-ig jelentkezz, maximális létszám (16 fő)
Jelentkezés és további információ:
Orsovszky Gyöngyvér (mobil: 06 ~ 30 438-4318, email:orsovszky@gmail.com)
és Pipás Olivér (mobil: 06 ~ 30 823-7201, email: poelho@gmail.com) művészetterapeutáknál
További infó: http://mozdulatzeneje.googlepages.com/mozgasszimfonia
Előadó: Havelka Judit
Klinikai pszichológus, pszichotraumatológus, családterapeuta
Antwerpen, Belgium
Havelka Judit, Belgiumban élő terapeuta, hosszú ideje foglalkozik a pszichotraumatikus zavarok tertápiáival egyéni és családi keretek között is.
Ennek a workshopnak az elsődleges célja, hogy egyfajta nézőpontot népszerűsítsen a pszichikus problémák keletkezését és kezelését illetően.
Többfajta szemüveget használhatunk amivel a problémákat, panaszokat és szimptómákat megközelíthetjük. Ha a “ traumaszemüveget” használjuk, akkor megközelítésünknek az a kiindulópontja, hogy az emocionális, kognitív, viselkedésbeli vagy éppenséggel testi tünetek széles skálája traumatikus élmények következtében alakul ki. Másszóval, sok esetben a diszfunkcionális, vagy éppenséggel patológiás viselkedések, meggyőződések, vagy testi élmények, feldolgozatlan emlékek manifesztációi, melyek gyakorta korai gyermekkori élményeken alapulnak.
Miért időszerű a pszichotraumával való foglalkozás? A PTSD (poszttraumatikus stressz-zavar ) szindrómáról, annak jellegzetességeiről, valamint a tünetek főbb csoportjairól. Majd a traumatikus esemény definíciója, a pszichotraumatikus szindróma fajtái és azok jellegzetességei (co-morbiditás és differenciáldiagnosztika), valamint az ún. “1-es típusú” traumatikus állapotok és a “2-es típusú” traumatikus állapotok megkülönböztetése következik.
“Trauma nagy T-vel” A PTSD szindróma terápiás megközelítései, a terápiák során felmerülő nehézségek és a problémákra adott különféle válaszok szerepelnek. Megpróbálok néhány tipikusan felmerülő kérdésre lehetőség szerint egyértelmű választ adni, úgymint:
- Mit nevezünk traumafeldolgozásnak (és ugyanakkor mit nem) és milyen félreértések, viták folytak (és folynak) a traumafeldolgozás körül?
- a traumaterápia különböző szakaszai kerülnek sorra a Pierre Janet által kidolgozott modell alapján. Nagy hangsúlyt kap ebben a részben a kliens felkészültségének vizsgálata a traumafeldolgozásra, melynek eldöntésében nagy segítséget jelenthet a bemutatásra kerülő, Belgiumban kidolgozott ún. “stabilizációs profil” használata.
“EMDR” (Eye Movement Desensitisation and Reprocessing), melyet úgy szoktak emlegetni, mint a “nagy áttörést a traumafeldolgozásban”.
-az EMDR hatásmechanizmusáról szóló elképzelések ismertetése és az EMDR tecnika más egyéb terápiás iskolákhoz való kapcsolódási pontjainak ismertetése kerül sorra, majd ezt követően az EMDR protokoll bemutatása következik.
-Az EMDR technikát akció közben is megismerhetik a workshop résztvevői, egy EMDR esetbemutatás videódemonstrációja kapcsán.
-biztonságos keretek között, kiscsoportos módszerek segítségével megismerkedhetnek a tanfolyam rèsztvevöi az EMDR technikával.
“ Trauma kis t-vel”. Ebben a részben azt az elképzelést szeretném átadni, hogy a gyermeki lét -kiszolgáltatott helyzete miatt-, rendkívül sok lehetőséget hordoz magában traumatikus tapasztalatok megélésére. A gyermeki létből fakadó traumatikus lehetőségek felismerésétől inspirálva egy holland pszichológusnő ( Ingeborg Bosch), kidolgozott egy elméletet és egy hozzá kapcsolódó terápiás módszert (“Past Reality Integration”, PRI), melyben leírja, milyen mechanizmusok lépnek működésbe a gyermeknél akkor, ha szükségleteinek kielégülése miatt halálos fenyegetettségben érzi magát. Ezt az elméletet szeretném bemutatni, és a terápiás módszert illusztrálni esetbemutatások segítségével, egyéni terápiában és annak általam alkalmazott családterápiás változatában is. Célom annak bemutatása, hogyan mutatkozik meg a nevelési mintázatok hatása a későbbi szülői viselkedésre, azaz hogyan örökíthető át az elhárító mechanizmusok rendszere az egyik nemzedékről a következőre…
workshop időpontja: 2009. julius 3-4-5. Pèntek 12.00-tòl , Vasàrnap 14.00-ig.
Jelentkezési határidő: 2009. junius 15.
Helyszín: Lajosmizse, Dechy-tanya
http://www.dechy-tanya.hu
Részvételi díj: 33.000,- Ft (Ebben az összegben benne van a szàllàs ès a teljes ellàtàs díja is)
A részvételi szándékát kérjük az andrea.panczel@t-online.hu e-mail címre elküldeni (név, telefonszám, e-mail cím feltüntetésével). Kérjük, a tárgy rovatban tüntessék fel: “workshop”.
A jelentkezéseket visszaigazoljuk. A jelentkezés a részvételi díj befizetése után lép érvénybe.
A részvételi díjat átutalással, vagy postai csekken fizethetik be, a következő bankszámlaszámra:
OTP Bank: 11773085-05751536, szàmlatulajdonos: Havelka Judit
Bármely további kérdéssel, információval kapcsolatban készséggel állunk rendelkezésére:
Pánczél Andrea
06-30/3156-888
andrea.panczel@t-online.hu
Kérjük, hogy levelezési listánk kiegészítése céljából ezt az információt juttassa el az érdeklődő kollégái számára. Köszönjük!
Az EMDR technika sajátélményű kipróbálása nem jogosít fel senkit e technika elismert gyakorlójának nevezni magát. Ennek eléréséhez, az “EMDR Europ” által szervezett többnapos tréningen kell részt venni. A tréningeket követően pedig szervezett szupervízióban kell részesülnie e technika gyakorlóinak. (Ennek a magyarországi szervezése jelenleg folyamatban van.)