Ezen az esten Margó Virginia Satir egyik módszerével fog megismertetni bennünket, amelyben gestalt és pszichodráma elemeket egyaránt találunk. Virginia ezt a módszerét Parts Partynak nevezte, amit Margó sok éven át használt.
Mindez alakult, formálódott, míg végül megszületett a magyar változata is, a „Sambala buli”. Ebből kapunk egy kis ízelítőt.
Mindannyian voltunk már úgy, hogy valamit az egyik felünk akart, a másik nem. Nehéz a döntés ha önmagunkkal vitatkozunk. Vajon ilyenkor mi is történik bennünk?
A „Parts Party” során fény derülhet erre. Döntéseinket többnyire személyiségünket alkotó részeink hozzák. Jelenlétüket akkor érezzük leginkább, ha nincsenek összhangban egymással.
Virginia Satir módszere játékos és vidám formában megvilágítja ellenőrző, vagy támogató, esetleg alkotó céllal működő részeinket, rámutat céljukra, ezáltal döntéseink tudatos világába kalauzol. A gyakorlat folyamán kapcsolatba kerülünk saját személyiségünk különböző aspektusaival, megismerjük működésüket és felfedezzük, ezek hogyan hatnak egymásra: hogyan segítik illetve gátolják egymás működését, hogyan alakítják együtt viselkedésünket.
A saját élményű bemutatón tehát három órára együtt lehetünk – önmagunkkal…
Jelentkezés: Részvételi szándékodat, kérlek, e-mailben Végh Ildikónak, i.vegh@newcode.hu
címen vagy a 06 30 538-8489 telefonszámon jelezd!
Szervező: Életmű-hely Egyesület
Támogatónk: New Code Human Consulting Kft., www.newcode.hu
Helyszín: New Code Oktató Központ H-1063 Budapest, Munkácsy u 27. I.3.
Időpont: 2009. Június 4. 18-21 óráig
A téma: Parts Party, avagy találkozás önmagunkkal (Sambala buli)
A foglalkozást vezeti: Honti Margó, gyógypedagógus, pszichológus, terapeuta, aki humanisztikus rendszerszemléletű pszichológiát, többek között, az Egyesült Államokban Virginia Satirtól is tanult.
Részvételi díj: 1200 Ft
Támogatott: 600 Ft (diák, nyugdíjas)
További információ: http://www.newcode.hu/honti-margo.html
Szeretettel várjuk
2009. május 28.-án csütörtökön, 18 órakor
a NEW CODE NLP Műhely
Hit, hiedelemváltozás
című bemutató tréningjére, melyet
Kovács Magdolna
nemzetközi NLP tréner vezet
– Ezt nem hiszem! – mondta Alice.
– Nem? – szánakozott a Királynő. – Próbáld meg elhinni: végy mély lélegzetet, és hunyd be a szemed!
– Alice nevetett.
– Nincs értelme – mondta –, a lehetetlent nem hiheti el az ember!
– Szerintem nincs elég gyakorlatod – mondta a Királynő.
– Én a te korodban naponta félórán át csak ezt gyakoroltam. Volt úgy, hogy már reggeli előtt hat lehetetlen dolgot elhittem. – Lewis Caroll: Alice Tükörországban
Hiedelmek
Hiedelmeknek, az NLP-ben, azokat az általánosításokat nevezzük, melyeket másokkal, a világgal és magunkkal kapcsolatban alkotunk, amelyek működtető alapelveinkké válnak. Úgy teszünk, mintha igazak lennének, és valóban: számunkra igazzá is válnak…
Noam Chomsky nyelvészprofesszor nyelvünk szerkezetét vizsgálva arra a megállapításra jutott, hogy általános nyelvhasználatunkban törléseket, torzításokat és általánosításokat fedezhetünk fel.
Ebben az összefüggésben a hit vagy hiedelem az általánosítás szélsőséges példája.
Míg egyes hiedelmeink támogathatnak bennünket, hogy kiemelkedő eredményeket érjünk el, addig más hiedelmeink korlátozhatnak, vagy akár messzemenőkig működésképtelenné tehetnek bennünket.
A műhely témái:
Talán Önnek is volt már hasonló gondolata, vagy hallott már ilyen jellegű kijelentéseket?
• Ezt én biztosan nem tudom megcsinálni, hozzá sem fogok.
• Az egész családom szegény, mi ennyire vagyunk képesek, nekünk ez jutott.
• Fiam, ezt csak így lehet megcsinálni.
• Csak diplomával lehet jó álláshoz jutni.
• Magyarországon mindenki csal.
• A lányokkal ciki játszani.
• Az ember felnőtt korában már nem tud megváltozni.
stb, stb.
Ez alkalommal azzal foglalkozunk, hogyan kezelhetjük ezeket a kijelentéseket.
Gyakorolni fogjuk felismerni saját korlátozó hiedelmeinket.
Arra keressük a választ, miként tudjuk értékeinket céljainkhoz igazítani?
Mindenkit szeretettel várunk, első látogatónak a belépés ingyenes és kötelezően ajánlott!
Végh Ildikó
Hozzájárulás: AZ ELSŐ LÁTOGATÓKNAK A MŰHELYEN VALÓ RÉSZVÉTEL INGYENES!
további alkalmak: 1200 Ft
diákoknak, nyugdíjasoknak: 600 Ft
Maximális létszám: 20 fő (Jelentkezését beérkezési sorrendben tudjuk elfogadni!)
Jelentkezés, további információ:
Végh Ildikó, E-mail: i.vegh@newcode.hu; Tel.: 06 30 538-8489
Helyszín: Newcode Oktató Központ, Budapest, VI. Munkácsy Mihály utca 27. I. 3.
Kezdési időpont: 2009. május 29. Jelentkezési határidő: 2009. május 29.
Szomato-pszichoterápiás workshop 2009. május 29-31. (péntek, szombat és vasárnap) Rubens Kignel kiképző pszichoterapeuta
A tréningről
Rubens Kignel által vezetett pszichoterápiás műhely során a résztvevőknek a testtel történő pszichoterápiás munka megtapasztalására, alkalmazásának az elmélyítésére nyílik lehetőségük, de módot ad “sajátélmény” szerzésére is, a személyes problémákkal való foglalkozásra. A résztvevők mély, személyes belátásokat hozó élményekre számíthatnak (szomato-pszichoterápiás gyakorlatok, verbális feldolgozás stb.), tiszteletben tartva mindenki határait, pillanatnyi nyitottságának a fokát az önismeret mélyítésében, ugyanakkor a műhely egyben innovatív szakmai képzésnek is tekinthető a szomato-pszichoterápiák terén.
A tolmácsolással megtartott műhelyre várjuk mindazokat, akik megkezdték a szomato-pszichoterápiás képződésüket. Számukra a workshop 30 órája a sajátélmény óraszámába beszámításra kerül, a részvételről az EEPSSA és a Magyar Szomato-pszichoterápiás Egyesület tanúsítványt ad. Jelen műhely egy nyitott workshop, természetesen azokat is szívesen várjuk, akik nem szeretnének elköteleződni a szomato-pszichoterápia módszere mellett, viszont szívesen részt vennének egy érdekes, Magyarországon kevésbé ismert módszereket bemutató pszichoterápiás műhelyen.
Kiképző pszichoterapeuta: Rubens Kignel, a Pesso Boyden System Psychomotor Pszichoterápiás Kiképző Intézet tanulmányi vezetője (Rua Pascoal Vita 682, Sao Paolo, Brazil SP 05445 001).
A szomato-pszichoterápiákról és Rubens Kignel megközelítéséről
A szomato-pszichoterápiák a testet, mint pszichés és fizikai valóságot helyezik a terápiás munka fókuszába, hiszen ezekben a módszerekben a verbalitáson túl a testséma, a testkép libidinális struktúrája és társas jelentése is fontos szerepet kap. A preverbális élmények rendkívüli jelentőséggel bírnak a szomato-pszichoterápiákban: e technikákkal az igen korai (akár pre- és perinatális) tapasztalatok testi érzetek szintjén őrzött lenyomatai is előhívhatók. A szomato-pszichoterápiák a szavakon túl a test megéléséhez, a testélményhez köthető képzeteket, a testsémát tekintik a terápiás munka egyik fontos kiindulópontjának. Céljuk a verbális feltáró, támogató munka mellett a “testre íródott múlt”, a korai életszakaszok preverbális neuro-muszkuláris lenyomataihoz köthető archaikus affektusok, és az ezekhez társuló emlékek, emlékfoszlányok, illetve a rájuk épülő élményszerveződési minták feltárása, tudatosítása, vagyis a “test tudattalanjának” a feltárása, átdolgozása, élettörténetbe való integrálása.
Rubens Kignel által képviselt szomato-pszichoterápiás megközelítésben a terapeuta és a kliens közötti kapcsolat alapvető fontossággal bír a traumával folytatott munka sikerességének tekintetében. A jó terápiás kapcsolat felidézi a gyermeknek az őt gondozó szülőhöz való kötődését azáltal, hogy hasonló biztonságérzetet ébreszt. Winnicott nyomán a biztonságot nyújtó pszichoterapeutát “elég jó terapeutának” nevezhetjük, mert képes a megfelelő ráhangolódásra, illetve verbális és testi kommunikációra (test-tudatosságra). A lelki sérülésekkel és traumákkal kapcsolatos testi pszichoterápiás munka az elméleti ismereteken túl különleges képességeket igényel a terapeuta részéről, mint amilyen az érzékenység, érettség, a testi ráhangolódás képessége. A kapcsolat ritmusa is jelentőséggel bír, mely magában foglalja a fokozatos közeledést (esetleg optimális távolságtartást), a (testi) tudatosságot, a határok tiszteletét, és a test terápiába vonásának megfelelő ütemét. Amennyiben a terapeuta képes rá, hogy megfigyelje, felismerje és kövesse a kliens szükségleteit, igényeit, elfogadva védekező mechanizmusait, tisztelve a benne lakozó gyermeket, ezáltal segíti a kliens személyiségének felnőtt részét is, hogy korrektív emocionális tapasztalás mellett, amennyiben szükséges, felidézhesse a traumatikus élményeket, de ezúttal nem, mint passzív áldozat, hanem mint egy felnőtt, aki képes egy új perspektívából újraértelmezni mindazt, ami vele történt.
A súlyosan traumatizált páciensek esetében különösen fokozott figyelmet kell fordítani a terapeuta és a kliens közötti kapcsolat ritmusára, hiszen ezek a kliensek nagyon érzékenyek a testtel dolgozó pszichoterápiás (szomato-pszichoterápiás) beavatkozásokra. Tudni kell várni, kivárni a kliens válaszaira, de az is fontos, hogy a terapeuta ne csak a testi traumatikus reakciókra figyeljen (hyper arousal, felszínes légzés, remegés, stb.), hanem a jóllét és a kompetencia állapotának a jeleire is (ellazulás pillanatai, normális légzés, izom-egyensúly, stb.).
A terapeuta azon képessége, hogy megértse a testben munkáló erők bonyolultságát, elengedhetetlenül szükséges a test szintjén rögzült elakadások feloldásához és az érzetek áramlásnak biztonságos megéléséhez. A terapeuta elkezd figyelni a “belső gyermekre”, amihez való kapcsolódás elvezet a felnőtthöz való kapcsolódáshoz. Rubens Kignel módszere abban különbözik a klasszikus pszichoanalitikus/pszichodinamikus megközelítéstől, hogy az áttétel, a viszontáttétel jelensége mellett figyelmet fordít a testi áttétel és a testi viszontáttétel jelenségének felismerésére, hasznosítására.
A kliens felnőtt oldalának nem csak arra van szüksége, hogy tanuljon azokról az észlelésekről, érzésekről és érzelmekről, amiket nehéz kezelnie, mert összekapcsolódtak valamilyen traumatikus eseménnyel, hanem arra is, hogy ráébredjen, arra, mivel idézi elő/tartja fenn ezeket, és hogyan kapcsolódnak ezek az élmények a benne lakozó traumatizált gyermekhez. Rubens Kignel szomato-pszichoterápiás módszerének az alkalmazása során egyszerre figyelünk a kognitív és a vegetatív reakciókra, miközben pozitív tapasztalások által segítjük a kliens megküzdését a gyermeket ért traumából eredő intenzív élményekkel, érzelmekkel és észleletekkel, illetve támogatjuk az elengedést. Ehhez nélkülözhetetlen a terapeuta folyamatos párbeszéde a kliens gyermeki és felnőtt részével egyaránt, ahogy az is, hogy segítse a klienst abban, hogy belső dialógust alakítson ki a benne élő gyermeki résszel, mely (f)elismerése a kliensben rejlő pozitív erőforrássá válik.
A szomato-pszichoterápiás képzésről
Akiket komolyan érdekel a szomato-pszichoterápia módszere, bekapcsolódhatnak az EEPSSA (www.eepssa.org) által szervezett pszichoterapeuta képzésbe, ami elvégzése végén az EEPSSA által kiállított pszichoterapeuta oklevelet kaphatnak. A képzéshez szükséges óraszámot részben az EEPSSA vagy más külföldi egyesületek Magyarországra utazó kiképző-terapeutái által tartott műhelyeken, részben pedig a blokkosított saját élményű képzésben Strasbourgban, valamint az EEPSSA által felkért magyarországi elismert pszichoterápiás képzőhelyek kiképző terapeutái által tartott foglalkozásokon lehet megszerezni. További info: www.eepssa.org
További információk:
Részvételi díj: Új résztvevőknek 45.000 Ft; azon tagoknak, akik befizették az éves tagdíjat 40.000 Ft (számlát a helyszínen adunk). Fizetési feltételek: Előlegként 15. 000 Ft-ot kérünk átutalni az egyesület bankszámlájára április 30-ig, melyet a részvétel lemondása esetén nem áll módunkban visszatéríteni, de számlát adunk róla. A Magyar Szomato-pszichoterápiás Egyesület bankszámla száma: 11600006-00000000-27884005 (Erste Bank).
Időpont: 2009. május 29.-30.-31. , 10:00-18:00-ig (a helyszínre 9 órától lehet érkezni)
Helyszín: 1077 Budapest, Nefelejcs u. 58., Mandala Jógaközpont
Érdeklődés és jelentkezés:
Indries Krisztián
krisztiani@yahoo.com 06 20 432 2543
Sarkadi-Nagy Szilvia marvanyka@gmail.com 06 30 280 1985
Fontos: A jelentkezéseket az előlegek beérkezési sorrendjében tekintjük regisztráltnak. Akik még nem vettek részt szomato-pszichoterápiás tréningjeinken, azok számára javasoljuk, hogy egy rövid bemutatkozó és tájékoztató beszélgetés céljából egyeztessenek szervezőinkkel a regisztráció előtt.
A meditáció és a pszichoterápia általában a psziché igen különböző szintjeit célozza meg, bár sok közös vonás található bennük. A meditáció a pszichoanalízissel ellentétben nem egy feltáró technika, hiszen célja, hogy felfüggessze a mentális-egoikus tevékenységet, és ezáltal teret engedjen a transzegoikus, transzperszonális éberség kifejlődésének.
Szemináriumunkon lehetőség nyílik egy párbeszéd kialakulására az ego és nem-ego, a pszichoterápia és a Zen között.
Richard Zentatsu Baker roshi (zen mester) a nyugati buddhizmus történetének egyik legfontosabb alakja.
Myoken mester meghívására Baker roshi kivételes látogatást tesz Budapesten, hogy a buddhizmusról és pszichoterápiáról tartson előadást, kifejezetten a lélektannal foglalkozók számára. A programokat mindazok figyelmébe ajánlunk, akik szeretnék elmélyíteni és kitágítani ismereteiket és terápiás tapasztalataikat, akik nyitottak a tudat tradicionális tudományára.
Baker roshi több, elismert pszichoterapeuta tanítványával érkezik Magyarországra. A német és osztrák kollégák részvételével nemzetközi eszmecsere jöhet létre a tudatosság spektrumáról.
A szemináriumon magyar nyelvű tolmács segíti munkánkat.
A konferencia helyszíne: OPNI Vadaskert Alapítványi Kórház, Hűvösvölgyi út 116.
Időpontja: 2009. május 31.
Részvételi díj: helyszíni regisztráció esetén 7000 Ft, előzetes regisztráció esetén 5000 Ft, (határidő: 2009. május 1.)
Regisztráció: Kérjük, küldjön egy levelet az info@mokushozen.hu címre.
Jelentkezés, információ: info@mokushozen.hu Dr. Süli Ágota, 30/999-5506, suliagota@drsuliagota.hu Dr. Horváth Adrienn, 30/276-2983, szamocaa@gmail.com
2009. május 21.-én csütörtökön, 18 órakor
NEW CODE NLP Műhely: átkeretezés (reframing)
Az átkeretezés (reframing)
Azt a folyamatot jelöli, amelyben következetesen átértelmezzük és átértékeljük egy tapasztalat minőségét. Az átkeretezés során megváltoztatjuk az élménnyel kapcsolatos érzékelési nézőpontunkat. Az átkeretezés alapja az a feltételezés, hogy valamilyen összefüggésben minden tapasztalat értelmes és hasznos lehet.
Az alkalom témái:
• a referencia keretek (eredménykeret, ökológiai keret, bizonyossági keret, visszatérő keret, mintha keret, megegyező keret) és a disszociált/asszociált keretek
• Kritika kezelése
• Erőforrások alkalmazása
• Miként tudjuk tapasztalataink, élményeink vonatkozási kereteit más nézőpontból, megközelíteni, megérteni vagy átértelmezni úgy, hogy más jelentést adunk neki?
• Hogyan tudjuk egy állítás, szóbeli megnyilvánulás, viselkedés vagy magatartás értelmezését megváltoztatni, azzal a céllal, hogy új jelentést adjunk neki?
Végh Ildikó, programigazgató
Hozzájárulás: ELSŐ MŰHELY RÉSZVÉTEL INGYENES!
Az alkalom témái: • Biztos, hogy érti a diák, Ön mit mond? • Valóban eszköztelenek vagyunk, vagy egyszerűen még nem fedeztük fel azokat? • Reprezentációs rendszereink: a külső valóságról azért alkothatunk belső fogalmat, mert az valamilyen úton- módon eljut hozzánk. Ezt a folyamatot nevezik az NLP-ben reprezentációs rendszernek, ill. érzékszervi modalitásnak.
A reprezentációs rendszerek a következők:
♦ Vizuális – látás ♦ Akusztikus – hallás ♦ Kinesztetikus – test- és mozgásérzékelés ♦ Olfaktorikus – szaglás ♦ Gusztatorikus – ízlelés
Az érzékszervi nyelv Képzelje el, hogy ezentúl:
♦ mindenkivel megtalálja a hangot ♦ hasonlóan látja a dolgokat mint mások ♦ osztja a véleményüket
Az NLP workshop gyakorlatain keresztül megtanulja felismerni és alkalmazni az Önnel kapcsolatban álló személy, kliens vagy diák reprezentációs rendszerét. Eljött az idő, hogy erőforrásait élete bármely területén alkalmazza!
Szeretettel várjuk!
Végh Ildikó programigazgató
Jelentkezés, további információ: Végh Ildikó, E-mail: i.vegh@newcode.hu; Tel.: 06 30 538-8489
Beata Bishop 2009 májusában ismét Budapestre látogat, és ezen alkalomból négy szemináriumot tart.
1. Pszichológiai asztrológia (május 12-13) 2. Ki lakik a házamban? Ősi istenek a modern psziché mélyén (május 15-16) 3. Életközép – régi mese, új fejezet (május 18-19) 4. Asszertivitás (május 26-27)
A kozmosz és az egyéni psziché titokzatos összefüggéseit elemzi és tükrözi a pszichológiai asztrológia, az õsrégi hagyományos asztrológia és a modern. Égetõen aktuális jungi mélypszichológia összekapcsolása. Az ebbõl származó merõben új módszer mindenki számára utat nyit az alapos önismeret felé, ugyanakkor megkönnyíti és gazdagítja a pszichoterapeuta munkáját.
A módszer egyik úttörõje, dr. Liz Greene, a nyolcvanas évek elején Londonban alkotta meg a pszichológiai asztrológia elsõ, nemzetközileg elismert három éves diplomakurzusát, melynek hallgatói közül Beata Bishop szerezte meg az elsõ diplomák egyikét.
Ez a két részes szeminárium mindössze kóstolót tud adni ebbõl a komplex rendszerbõl. Elméleti síkon pszichológiai szempontból ismerteti a horoszkóp alkotórészeit, majd a résztvevõk egy születési képleten próbálhatják ki a tanultak alkalmazását. A részvételhez nincs szükség semmilyen asztrológiai ismeretre.
Idõpont: 2009.05.12. kedd 15,30-19,30 2009.05.13. szerda 15,30-19,30 __________________________________________________
Ki lakik a házamban? Õsi istenek a modern psziché mélyén
Az idõtlen mítosz, az emberi tudat legelsõ remekmûve nem poros tananyag vagy szakdolgozatok témája: ott él a mai ember tudattalanjában, ahonnan néha álom vagy fantázia formájában bukkan fel egy-egy pillanatra, hatása azonban tartós és átütõ.
A mítosz az idõk kezdete óta világszerte ugyanazokat a kérdéseket próbálta megválaszolni: honnan ered a kozmosz, kik vagyunk, honnan jövünk, hová megyünk, milyen emberfeletti hatalmak – istenek – formálják sorsunkat, mi a természetük, hogyan viszonyulunk hozzájuk? Csupa olyan kérdés, amelyekre ma sem tudunk biztos választ adni. Az õsi istenek, mondotta Jung, nem haltak meg a mítoszokba vetett hit hanyatlásakor – beköltöztek az emberi psziché mélyébe, az archetípusok világába, onnan nyilvánulnak meg mindennapi életünkben. Ha megismerkedtünk velük, tudatosabban, kifinomultabb energiákkal tudunk élni és fejlõdni.
Beata Bishop kétnapos szemináriuma bevezet a mítoszok világába és közelebb hozza modern tudatunkhoz azokat az õsi erõket, amelyek mindnyájunkban munkálkodnak és az egyénen túl társadalmunkat is alapvetõen befolyásolják.
Idõpont: 2009.05.15. péntek 15,30-19,30 2009.05.16. szombat 10,00-14,00 __________________________________________________
Életközép – régi mese, új fejezet
Elõbb-utóbb mindnyájan elérünk az életünk Janusz-pillanatához, amikor a mitikus kétarcú római istenhez hasonlóan egyszerre kell két irányba, elõre és hátra néznünk, a múlt és a jövõ felé. Általában 35 és 45 éves kor között – vagy jóval késõbb – kerül sor erre; vannak, akik teljesen elmulasztják.
Az életközép pillanatát sokan súlyos krízissel azonosítják, de a Transzperszonális életszemlélet fényében ez a fontos élmény nem válságot, hanem megújulást jelent. Ez a leltározás ideje, amikor szemügyre vesszük értékrendszerünket és elgondolásainkat, megtanuljuk elengedni mindazt, ami elavult és már nem táplálja életünket, és felfedezzük a rendelkezésünkre álló új energiák forrását. Az élet második fele az aratás ideje, és a magvetésé, mert autentikus belsõ lényünk az életközép után tud csak igazán felszabadulni és kibontakozni.
Beata Bishop két részes szemináriuma a téma elméletét mesemondással és személyes élményû gyakorlatokkal tarkítva mutatja be az életközép, a Jánusz-pillanat sorsformáló fontosságát és lehetõségeit.
Idõpont: 2009.05.18. hétfõ 15,30-19,30 2009.05.19. kedd 15,30-19,30
__________________________________________________
Asszertivitás szeminárium
Tele van a világ feszültséggel, agresszióval, erõs indulatokkal. Nehéz elkerülni a stresszt, még nehezebb megõrizni nyugalmunkat kiélezett, ellenséges helyzetekben, amikor valódi vagy képzelt túlerõtõl ér kihívás. Nehéz, de lehetséges, ha megtanuljuk az asszertivitás mûvészetét. Asszertív az olyan ember, aki minden körülmények közt megállja a helyét és nyugodt marad, akármennyi negatív energia zúdul rá. Átlátja a konfliktus lényegét, és nem hátrál meg, nem is lesz agresszív, egyszerûen kitart a maga igaza mellett, de ha nincs más megoldás, bölcs kompromisszumra is hajlandó. Az asszertivitás nem csak technikából áll, noha az is fontos alkotórésze, hanem jó, szilárd belsõ alapokon nyugszik. Meg lehet-e tanulni, milyen út vezet hozzá? Ezekre a kérdésekre ad választ Beata Bishop szemináriuma, amelyben az elméleti vizsgálódás személyes élménnyel, önismeret-gyakorlattal és szerepjátszással váltakozik.
Idõpont: 2009.05.26. kedd 15,30-19,30 2009.05.27. szerda 15,30-19,30 __________________________________________________
A szemináriumok díja: 8.000 Ft/fõ 6.500 Ft/fõ diákoknak és nyugdíjasoknak
A szemináriumok helyszíne: az Egészségforrás Alapítvány székhelye, 1092 Budapest, Ráday u. 37 III. em/1
Jelentkezés Borsa Noéminél:
-személyesen, ügyeleti idõben vagy -a 2171360-as telefonszámon vagy -az info@efa.t-online.hu e-mail címen
Mivel a programok létszáma korlátozott, ezért elõzetes jelentkezés szükséges. A jelentkezés feltétele a részvételi díj 50 %-ának befizetése (személyesen, rózsaszín postai csekken vagy átutalással az alapítvány OTP-nél vezetett 11736020-29900679 számlájára).
Nagy örömmel értesítünk, hogy
Sylvia Fleming Crocker
a neves gestalt terapeuta
2009. augusztus 29-30. szombat-vasárnap
Magyarországon gestalt-műhelyt tart
Sylvia Crocker a neves gestalt terapeuta, a nagy sikert aratott: A Well Lived Life: Essays in Gestalt Therapy, című könyv szerzője, Magyarországon először, gestalt-műhelyt tart.
További részletek, hamarosan itt a www.pszichológ.us-on olvashatók.
Információ: Nemeskéri L. Péter, mobil.: 30-2 92 13 86, e-mail: nemeskeri.peter@gmail.com