ELSŐ COACH MESTERKURZUS
az Akcióorientált módszer ismertetése nem csak coachoknak
Start: 2009. december 4-én
Mi köze a pszichodrámának, a zenbuddhizmusnak, a színháznak és az üveggyöngyjáknak a coachinghoz?
Miért lehet fontos ez egy coachnak?
Komplex és többrétegű kérdésekkel foglalkozó vezetőket csak hasonlóan komplex és integratív megoldások segítségével tudunk a fejlődésben támogatni.
Ahhoz szeretnénk segítséget nyúltani a résztvevőknek, hogy megfelelő eszközökkel rendelkezzenek ahhoz, hogy sikerüljoÅNn kimozdítani a vezetőt a megszokott viselkedési, gondolkodási sémáiból, vagy éppen arra késztetni,
hogy ne csak gondolkozzon, hanem cselekedjen is…
Ilyenkor nagyon hasznos, ha a coach az általában ismert technikák mellett másfajta készségekkel is rendelkezik.
Persze, első hallásra meglepőnek tűnhet, vagy éppen érdekesnek, hogy hogyan integrálhatók a fenti elemek egy olyan folyamatba, amivel a coach a racionálisnak ítélt vállalati világban működő vezetők számára nyújt
segítséget.
Lehetséges úgy vezetni, hogy az már művészetnek tekinthető? Vagy ez is csak egy szakma, mint a többi? Fontos az, hogy milyen emberi tulajdonságokkal, komp etenciákkal rendelkezik egy vezető?
Ha coachként nem csak a felszínen akarsz keresgélni a megoldás után, és egy-egy vezetőt még jobban szeretnél
megnyitni saját belső világa felé, akkor érdemes jelentkezned az Első Akcióorientált Coach Mesterkurzus négy állomására.
A Mesterkurzus állomásain a rövid elméleti háttér megismerése után a különböző területekre jellemző gyakorlatokat sajátíthatod el, így az általad vezetett coaching folyamatok még eredményesebbé válhatnak.
Érdekelnek a részletek?
Kattints ide, és minden továbbiinformációt megtudhatsz! >>
Úgy gondolod, hogy a rajzoláshoz született tehetség kell?
Most megszabadulhatsz korlátaidtól, fejlesztheted kreativitásodat, növelheted önbizalmadat.
A JOBB AGYFÉLTEKÉS RAJZTANFOLYAMON
3-4 nap alatt megtanulhatsz élethű portrét rajzolni!
A módszert eredetileg Betty Edwards és Roger W. Sperry, kaliforniai professzorok fejlesztették ki. Alapja, hogy az emberi racionalitásért a bal, a kreativitásért a jobb agyfélteke a felelős. A tanfolyam során olyan körülményeket teremtünk, olyan gyakorlatokat végzünk, olyan technikákat tanulunk, melyek során háttérbe szorítjuk a bal, és elősegítjük a jobb agyfélteke működését. A tanfolyamon elért fejlődés maradandó, ráadásul az élet egyéb területeire is kedvező hatással van.
Tanfolyam időpontjai:
2009. dec. 11-14. (4 nap) Gábos Elvira vezetésével Díja: 30,000,- /fő
2010. jan. 8-11. (4 nap) Gábor Elvira vezetésével Díja: 30,000,- /fő
2010. jan. 15-17. (3 nap) Mihályka Gyopárka vezetésével Díja: 30,000,-/fő
2010. jan. 22-25. (4 nap) Valentin Péter vezetésével
2010. jan. 29-31. (3 nap) Huminilowicz Vanda vezetésével Díja: 30,000,-/fő
2010. febr. 5-7. (3 nap) Mihályka Gyopárka vezetésével Díja:30,000,-/fő
2010. febr. 12-14. (3 nap) Huminilowicz Vanda vezetésével Díja: 30,000,-/fő
A tanfolyam díja tartalmazza a részvételi díjat és a tanfolyamhoz szükséges anyagokat.
Tanfolyam helyszíne: PszichoFészek Pszichológiai Magánrendelő (Budapest, III. Vörösvári út 23.)
További részletek: www.pszichofeszek.hu <http://www.pszichofeszek.hu>
Jelentkezés: 06-20-454-9682 vagy pszichofeszek@pszichofeszek.hu <mailto:pszichofeszek@pszichofeszek.hu>
Kedves Dúlajelölt!
Már csak néhány nap és elérkezik a dúlatréning második hétvégéje, melyre szeretettel várlak!
Az dúlatréning kezdete: 2009. szeptember 24. csütörtök, 9 óra
Az alaptréning vége: 2009 szeptember 28. vasárnap, 16 óra
Helyszíne: Életkör Stúdió
Budapest, II. Szilágyi E. fasor 43/ B III. emelet 3.
Megközelíthető: a Moszkva térről a 61-es villamossal. A Fogaskerekű vasút nevű megállónál kell leszállni (ez a 2. megálló) és a ház a Körszálló melletti második épület lesz.
Ha autóval érkezel, akkor a Szilágyi E. fasorral párhuzamos, Körszálló fölötti utcát, a Trombitás utcát ajánlom, ahol ingyenesen lehet parkolni.
A tréning ára: 50 000 Ft
A jelentkezésed feltétele a részvételi díj befizetése a Metszéspont Bt. számlaszámára: 11721002-20004350 (Kérlek, a cég nevét feltétlenül írd rá befizetéskor a csekkre!)
A tréning tematikája:
Szeptember 24. csütörtök
9.00 – 10.30 Nyitókör, ráhangolódó
10.30 – 11.00 Szünet
11.00 – 13.00 A várandósság testi változásai
13.30 -1 4.00 Ebéd
14.00 – 16.30 A várandósság lelki változásai és a gyermekágy
16.30 – 17.00 Szünet
17.00 – 19.00 Aromaterápia használata a szülésnél és a gyermekágyban
19.00 – 20.00 Vacsora
20.00 – 22.00 Közös filmnézés és a látottak feldolgozása
Szeptember 25. péntek
9.00 – 9.45 Nyitókör
10.00 – 13.00 A vajúdás és a szülés bábaszemmel, vajúdástámogatás
13.00 – 14.00 Ebéd
14.00 – 18.00 Kommunikáció
- a várandós nővel,
- a párjával és
- az egészségügyi személyzettel – helyzetgyakorlatok
18.00 – 19.00 Vacsora
19.00 – 24.00 Dúlamesék – szüléstörténetek gyakorló dúláktól
Szeptember 26. szombat
9.30 – 10.15 Nyitókör
10.15 – 12.15 A dúlaság alapelvei
12.15 – 13.15 Ebéd
13.15 – 15.15 A dúla által nyújtott támogatás lehetőségei:
- a várandósság idején
- a vajúdás és a szülés óráiban
- a gyermekágyas időszakban
- császármetszés esetén
15.15 – 15.45 Szünet
15.45 – 18.00 Kompetenciahatárok, nehéz helyzetek
19.00 – 22.00 Dúlapraktikák
Szeptember 27. vasárnap
10.00 – 12.00 Homeopátiás alapismeretek
12.00 – 13.00 Ebéd
13.00 – 15.00 Szoptatás – Hogyan segíthet a dúla?
15.00 – 15.30 Hogyan tovább?
15.30 – 17.00 Zárókör
Mivel a tréning bentlakással zajlik, ezért szeretnék néhány dolgot kérni:
- mivel ágymatracokon fogunk aludni, ezért a hálózsák vagy takaró, párna, alvós maci mellé kérlek, hozz lepedőt,
- a tisztaság megóvása érdekében papucsot, mamuszt vagy vastag zoknit, amiben jól érzed magad,
- kényelmes ruhát, amiben a földön is tudsz ülni.
A közelben élelmiszerbolt és zöldséges is található, ahol a reggelit és a vacsorát meg tudod venni.
Az ebédszünetek egy órásak lesznek. Ez idő alatt van lehetőség arra, hogy a konyhában megmelegítsd az otthonról hozott főtt ételt, vagy főzhetsz is valami egyszerűt.
Mivel a tréninget szeretnénk 9 órakor pontosan elkezdeni, próbálj meg úgy érkezni, hogy legyen idő előtte az adminisztrációra, lepakolásra stb.. Ha messzebbről érkeznél és emiatt már korábban jönnél, akkor kérem hívj fel, hogy előre egyeztetni tudjuk, hogyan tudlak beengedni a lakásba.
Ha bármi kérdésed lenne, kérlek, hívj a 70/ 9 485-481-es számon!
Szeretettel várlak!
Békés Emőke
címmel
Sylvia Fleming Crocker, Budapesten, 2009 augusztus
„Veszítsétek el az eszeteket, térjetek inkább magatokhoz!” – Fritz Perls
„Váljatok –terapeutaként – olyanná, mint a falu bolondja!” – Sylvia Fleming Crocker
a
A 2 napos műhely témája:
Álmainkon keresztül valódi énünk (self) az elidegenedett részeivel való egységet keresi és megoldást keres bizonyos feldolgozalan témákra, hogy ezáltal azokat élete szerves részévé tegye. Az álmok jelentése az álom részei között létrejövő kapcsolat és párbeszéd során bukkan elő.Bízom benne, sikerül más terapeutákat is arra bátorítanom, hogy használják ezt a dramatikus módszert a Gestált álommunkájuk során. – Sylvia Fleming Crocker
Bővebben itt olvashatsz Sylvia novemberi Gestalt tréningjéről: http://pszicholog.us/2009/09/07/sylvia-fleming-crocker-a-gestalt-alommunka-pszichodramatikus-megkozelitesben/
Picasso: Áloma
Sylvia műhelyét elsősorban azoknak ajánljuk akik valamilyen segítő foglalkozásban, pszichológusként, terapeutaként, természetgyógyászként, pszichodramatistaként emberekkel dolgoznak vagy szeretnének dolgozni.
Sylvia Fleming Crocker
Sylvia, aki a klasszikus Gestalt pszichoterápia kivételes képviselője évtizedeken keresztül dolgozott együtt Erving és Miriam Polsterrel, valamint Judith és George Brownnal, Fritz Perls legközelebbi tanítványaival. Mielőtt végleg, teljesen a Gestalt pszichoterápiának szentelte volna életét, filozófiát és összehasonlító vallástörténetet tanított az Egyesült Államok különböző egyetemein.
Saját vallomása szerint, számára ez a „gondolkodás”-ról a „cselekvés”-re való áttérést jelentette. Saját Gestalt praxist nyitott később Wyoming államban, Laramie-ban.
Ma Sylvia a világ országait járva tanítja a Gestalt pszichoterápia elméletét és gyakorlatát.
Sylvia Fleming Crocker a nagy sikert aratott: A Well Lived Life: Essays in Gestalt Therapy, című könyv szerzője, számos publikációja, cikke jelent és jelenik meg.
Hamarosan napvilágot lát legújabb könyve, „Az álom pszichodramatikus megközelítése a terápiában” címmel.
Perls, Hefferline és Goodman egy fél évszázaddal ezelőtt megszabták a Gestalt terápia útját, melynek lényege; tényleges változásokat a jelenben, a kliens jelen pillanatbéli, valós életének feltárásával hozhatunk létre. Sylvia ehhez a klasszikus alapálláshoz tér vissza, s megmutatja, miként tudjuk elegánsan, könnyedén és humorosan elérni a biztos célt. Miként tudunk embertársaink, klienseink számára hatékonyan pozitív változást biztosítani. Sylvia az AAGT Association for the Advancement of Gestalt Therapy, alapító -, és a New York Institute of Gestalt Therapy rendes tagja.
Ken Wilber szerint, „Sylvia az egyetlen, aki filozófiai tudása segítségével valóságosan tudja összekapcsolni a Gestalt pszichoterápiát korunk legújabb filozófiai irányzatával.”
A novemberi tréning részvételi díja: 66.000Ft.
Ha október 15 -ig jelentkezik, akkor 20,000 Ft kedvezményt biztosítunk a részvételi díjból. 66.000 Ft helyett
46 000,- Ft
Ha október 30-ig jelentkezik, akkor 10,000 Ft kedvezményt biztosítunk a részvételi díjból. 66.000 Ft helyett 56 000,- Ft
A képzés végén a résztvevők a 20 órás képzés elvégzését igazoló tanusítványt kapnak.
Jelentkezés
Részvételi szándékod véglegesítéséhez 6.000 Ft előleg befizetése szükséges, melyet postai, rózsaszín csekken, banki átutalással, vagy személyesen tehetsz meg.
A korlátozott férőhelyekre való tekintettel, foglalásodat jelentkezési sorrendben tudjuk elfogadni.
A Gestalt terápiáról bővebben: http://pszicholog.us/2009/08/13/gestalt-terapia/
Fritz Perlsről: http://pszicholog.us/2009/08/25/1098/
„Sylvia egy új fajta szintézist hozott létre, melyre mindannyian vártunk Perls, Hefferline és Goodman a „gestalt biblia” szerzői óta.”
– Richard Kitzler, a New York-i Institute of Gestalt Therapy legnevesebb trénere
„A Well-Lived Life, az oslói Gestalt Intézetben alaptankönyvünk volt. Sokan közülünk spontán kiáltottak fel: Ebből a könyvből értettem meg valójában, mi is az a Gestalt pszichoterápia.”
– Terezia Christiansen, Gestalt terapeuta, Norvégia
„Sylvia worshopján az elméleti és gyakorlati útmutatások tökéletes összhangban voltak. Ez az egyensúly, valamint a nagy szakmai tapasztalaton alapuló tudása mindenkit lebilincselt. Számomra a virtuóz tudás mellett a tapasztalható nyugodt és állandó megnyugtató és mégis élénk gondolati ritmus is sokat adott.”
– Honti Margó pszichológus
Nemeskéri L. Péter
06 30-292 13 86
gestalt@pszicholog.us
Innen töltheted le a jelentkezési lapot
Sylvia Fleming Crocker: A Gestalt álommunka pszichodramatikus megközelítésben
Az álommunkának ez a módszere a pszichodráma Gestalt változatát alkalmazza: a szerepcserét alkalmazva az álomlátó mondja ki az összes szót, ahelyett, hogy a többiekkel játszatná el azt a szerepet, amit az álomlátó leírása alapján rögtönöznének. Így minden álomanyag az álomlátótól származik, leggyakrabban az álomlátó egy lényegi üzenetet fedez fel az álommunkán keresztül. Mivel sok csoporttag ténylegesen a munka részévé válik, így ennek a megközelítésnek sokféle hozadéka van a terápiás csoportfolyamat életére.
Ez különösen erőteljes a visszatérő álmokkal való munkában, ahol is az álomlátó újra és újra arra kényszerül, hogy szembenézzen azokkal az egzisztenciális kérdésekkel, amelyek mindezidáig megoldatlanok vagy feldolgozatlanok maradtak.
Az a meglátásom, hogy az álomtevékenység a szervezet önszabályozó képességének megjelenési formája, valamint azonkésztetésnek is, hogy mindent egy működőképes egésszé formáljon.
Álmainkon keresztül valódi énünk (self) az elidegenedett részeivel való egységet és megoldást keres bizonyos feldolgozatlan témákra, hogy ezáltal azokat élete szerves részévé tegye. Az álmok jelentése az álom részei között létrejövő kapcsolat és párbeszéd során bukkan elő.
Bízom benne, sikerül más terapeutákat is arra bátorítanom, hogy használják ezt a dramatikus módszert Gestalt álommunkájuk során.
Itt tudsz jelentkeznia novemberi 28-29. tréningre:
HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ A Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutatóintézete által szervezett PSZICHOLÓGUS ASSZISZTENSKÉPZŐ tanfolyamról – 2009/2010. Intézményünk 107 éves múlttal rendelkezik, a pszichológus asszisztensképző tanfolyamunkat immár 17. éve működtetjük folyamatosan. Felvételi feltételek: Érettségire épülő képzés. Jelentkezéshez életrajz, fénykép és érettségi bizonyítvány másolata szükséges. (Életkori megkötés nincs!) Jelentkezési határidő: 2009. augusztus 19. Cím: MTA Pszichológiai Kutatóintézet, Bp., 1132. Victor Hugo u. 18-22. I. em. 121. (Postai cím: Budapest, 1394. Pf: 398.) Jelentkezni lehet személyesen is a fenti címen Szatmári Erikánál, vagy e-mail-ben: naner@mtapi.hu, telefonon: 239-30-55. Beiratkozási nap: 2009. szeptember 2. szerda 11 óra! Időtartam: 2009. szeptember 2. – 2010. májusig, minden héten SZERDAI napokon (10-16 óra között) elméleti órák, a gyakorlatokra – nem csak szerdán – 2010. március és április hónapban kerül sor. (A 30 órás számítástechnikai képzés, szeptember utolsó hetében egy teljes hétig lesz, hétfőtől péntekig naponta 9-14 óra között.) Szeptembertől márciusig elméleti oktatás (közben négy, évközbeni írásbeli vizsga), március és április hónapban gyakorlati képzés. Záróvizsgák 2010. május 20-25-e körül (írásbeli és szóbeli is). Megszerezhető végzettség: 1993-2001 között OKJ számos, államilag elismert, középfokú szakképesítést tudtunk adni, amit 2001-ben az Oktatási Minisztérium megvont tőlünk arra hivatkozva, hogy mivel egyedüliként képzünk az országban pszichológus asszisztenseket, tehát – szerintük – erre a képzésre az alacsony éves létszám miatt nincs szükség. Több alkalommal is próbáltunk tenni azért, hogy visszakapjuk a jogot az OKJ-s szakképesítő bizonyítvány kiadásához, de sajnos sikertelenül. Pillanatnyilag végzettségként az Intézetünk által kiállított oklevelet adjuk, amely “pszichológus asszisztens”-i képzettséget igazol, és amelyet – munkavállalás esetén – a szakmában elfogadnak (a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutatóintézete – mint képzőhely is – a minőséget képviseli a szakmában, már 17. éve folyamatosan szervezi és bonyolítja pszichológus asszisztensképző tanfolyamát. 26 fő elméleti előadónk doktori vagy egyéb tudományos fokozattal rendelkezik). Intézetünk hatóságilag nyilvántartásba vett, felnőttképzést folytató intézmény (nyilvántartási száma: Fővárosi Munkaügyi Központ, 01-0543-05) Tandíj: 285.000 Ft+25% ÁFA, melyet 3 részletben kell befizetni az alábbi bontásban: 1.rész: beiratkozáskor szeptember 2-án 120 eFt+ÁFA=150.000 Ft, 2.rész: november 18-25 között: 80 eFt+ÁFA=100.000 Ft, 3.rész: 2010. február 17-24 között: 85 eFt+ÁFA=106.250 Ft. (“Oktatás”-ról szóló ÁFA-s számlát adunk mindenkinek, akinek lehetősége van, az vissza tudja igényelni az ÁFA összegét.) Óraszám: összesen: 600, ebből 500 óra elmélet (otthoni felkészüléssel együtt!!!), 100 óra gyakorlat (2 munkahelyen pszichológusok és asszisztensek mellett 50-50 óra). Képzés helye: MTA Pszichológiai Kutatóintézet, Budapest XIII. Victor Hugo u. 18-22. I. emelet 137. (elméleti oktatás). A gyakorlatok főként Budapesti, de több vidéki munkahelyen is, hallgatónként 50-50 órában lesznek (minden hallgató, 2 különböző munkahelyre megy gyakorlatra). Jelenleg összesen 48 munkahelyen lehet pszichológusok és asszisztensek mellett gyakorlatot szerezni. Vidéki hallgatóknak esetleg lehetőségük van, a lakóhelyükön v. ahhoz közel letölteni a kétszer 50 órát. Tantárgyak: matematikai statisztika és számítástechnika (csak alapszinten), anatómia, általános lélektan, személyiséglélektan, fejlődéslélektan, klinikai pszichológia, pszichiátria, drogproblémák, gyermekpszichológia, nevelési tanácsadás, iskolapszichológia, tanulási zavarok, autizmus, munkapszichológia, szociálpszichológia, tesztek, ergonómia, szervezetpszichológia, önismereti és kommunikációs tréning, beszédtechnika, kriminálpszichológia, rendőrségi pszichológia, pszichológiatörténet, kutatás és kísérletezés, hipnózis-kutatás, állatkísérlet-kutatás, humánetológia, a pszichodráma alapjai, stb. Intézményi látogatások: kórházi pszichiátriai osztályon, pszichológiai vizsgáló műszereket gyártó cégnél, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (börtön).
Helyszín: MTA Pszichológiai Kutatóintézet
Kezdési időpont: 2009. szeptember 2.
Jelentkezési határidő: 2009. augusztus 19.
HALLGATÓI TÁJÉKOZTATÓ
A Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutatóintézete által szervezett PSZICHOLÓGUS ASSZISZTENSKÉPZŐ tanfolyamról – 2009/2010.
Intézményünk 107 éves múlttal rendelkezik, a pszichológus asszisztensképz ő tanfolyamunkat immár 17. éve működtetjük folyamatosan.
Felvételi feltételek: Érettségire épülő képzés. Jelentkezéshez életrajz, fénykép és érettségi bizonyítvány másolata szükséges. (Életkori megkötés nincs!)
Cím: MTA Pszichológiai Kutatóintézet, Bp., 1132. Victor Hugo u. 18-22. I. em. 121. (Postai cím: Budapest, 1394. Pf: 398.)
Jelentkezni lehet személyesen is a fenti címen Szatmári Erikánál, vagy e-mail-ben: naner@mtapi.hu, telefonon: 239-30-55.
Beiratkozási nap: 2009. szeptember 2. szerda 11 óra!
Időtartam:
2009. szeptember 2. – 2010. májusig, minden héten SZERDAI napokon (10-16 óra között) elméleti órák, a gyakorlatokra – nem csak szerdán – 2010. március és április hónapban kerül sor. (A 30 órás számítástechnikai képzés, szeptember utolsó hetében egy teljes hétig lesz, hétfőtől péntekig naponta 9-14 óra között.) Szeptembertől márciusig elméleti oktatás (közben négy, évközbeni írásbeli vizsga), március és április hónapban gyakorlati képzés. Záróvizsgák 2010. május 20-25-e körül (írásbeli és szóbeli is).
Megszerezhető végzettség: 1993-2001 között OKJ számos, államilag elismert, középfokú szakképesítést tudtunk adni, amit 2001-ben az Oktatási Minisztérium megvont tőlünk arra hivatkozva, hogy mivel egyedüliként képzünk az országban pszichológus asszisztenseket, tehát – szerintük – erre a képzésre az alacsony éves létszám miatt nincs szükség. Több alkalommal is próbáltunk tenni azért, hogy visszakapjuk a jogot az OKJ-s szakképesítő bizonyítvány kiadásához, de sajnos sikertelenül. Pillanatnyilag végzettségként az Intézetünk által kiállított oklevelet adjuk, amely “pszichológus asszisztens”-i képzettséget igazol, és amelyet – munkavállalás esetén – a szakmában elfogadnak (a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Kutatóintézete – mint képzőhely is – a minőséget képviseli a szakmában, már 17. éve folyamatosan szervezi és bonyolítja pszichológus asszisztensképző tanfolyamát. 26 fő elméleti előadónk doktori vagy egyéb tudományos fokozattal rendelkezik). Intézetünk hatóságilag nyilvántartásba vett, felnőttképzést folytató intézmény (nyilvántartási száma: Fővárosi Munkaügyi Központ, 01-0543-05)
Tandíj:
285.000 Ft+25% ÁFA, melyet 3 részletben kell befizetni az alábbi bontásban: 1.rész: beiratkozáskor szeptember 2-án 120 eFt+ÁFA=150.000 Ft, 2.rész: november 18-25 között: 80 eFt+ÁFA=100.000 Ft, 3.rész: 2010. február 17-24 között: 85 eFt+ÁFA=106.250 Ft. (“Oktatás”-ról szóló ÁFA-s számlát adunk mindenkinek, akinek lehetősége van, az vissza tudja igényelni az ÁFA összegét.)
Óraszám: összesen: 600, ebb ől 500 óra elmélet (otthoni felkészüléssel együtt!!!), 100 óra gyakorlat (2 munkahelyen pszichológusok és asszisztensek mellett 50-50 óra).
Képzés helye:
MTA Pszichológiai Kutatóintézet, Budapest XIII. Victor Hugo u. 18-22. I. emelet 137. (elméleti oktatás). A gyakorlatok főként Budapesti, de több vidéki munkahelyen is, hallgatónként 50-50 órában lesznek (minden hallgató, 2 különböző munkahelyre megy gyakorlatra).
Jelenleg összesen 48 munkahelyen lehet pszichológusok és asszisztensek mellett gyakorlatot szerezni. Vidéki hallgatóknak esetleg lehetőségük van, a lakóhelyükön v. ahhoz közel letölteni a kétszer 50 órát.
Tantárgyak:
matematikai statisztika és számítástechnika (csak alapszinten), anatómia, általános lélektan, személyiséglélektan, fejlődéslélektan, klinikai pszichológia, pszichiátria, drogproblémák, gyermekpszichológia, nevelési tanácsadás, iskolapszichológia, tanulási zavarok, autizmus, munkapszichológia, szociálpszichológia, tesztek, ergonómia, szervezetpszichológia, önismereti és kommunikációs tréning, beszédtechnika, kriminálpszichológia, rendőrségi pszichológia, pszichológiatörténet, kutatás és kísérletezés, hipnózis-kutatás, állatkísérlet-kutatás, humánetológia, a pszichodráma alapjai, stb. Intézményi látogatások: kórházi pszichiátriai osztályon, pszichológiai vizsgáló műszereket gyártó cégnél, az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (börtön).
Legközelebbi kurzusom a nyár elejére:
Feldenkrais kurzus esténként egy héten át a Városmajor utcában
Időpont: 2009. július 6-10-ig esténként, 18-21 óráig
Helyszín: XII. ker. Városmajor utca 55/A.
A kurzus díja: 15000.-, diákoknak, visszatérőknek : 13000.-
(egy alkalom: 3200.-).
Jelentkezés, információ: Bárdos Adrienne 06-20-962-1335, www.feldenkrais.hu.
Jó nyarat, jó pihenést kívánok: Adrienne
Komplex művészeti terápia továbbképző tréning pedagógusoknak
A Kecskeméti Tanítóképző Főiskola gondozásában akkreditáltattuk a Komplex művészeti terápiát – sajátos nevelési igényű gyermekek közösségben való oktatásának, nevelésének segítésére.
Tréning-ismertető
A tréning résztvevői egy olyan, az oktatás megszokott kereteitől eltérő, alternatív módszert sajátíthatnak el, amely segíti az (5–10 éves) különböző okokból sajátos nevelési igényű, egyébként jó intellektusú gyermekek közösségben való oktatását, nevelését.
A Komplex művészeti terápia a kreativitás fejlesztésével a személyiségben olyan változásokat idéz elő, amelynek segítségével a sajátos nevelési igényű (egyenetlen részképesség-fejlődésű, hiperaktív, szorongó, kommunikációjában súlyosan akadályozott, diszlexia-, diszgráfia- és diszkalkulia-veszélyeztetett, figyelemzavaros, stb.) gyermekek beilleszkedése, magatartása, figyelme, az ismeretszerzésben nyújtott teljesítménye pozitív irányba változik. A komplexitást az ének-zene, mozgás, ábrázolás hármas egysége alkotja. A módszer integrált keretek között történő alkalmazhatóságát többször bizonyította.
A tréning 60 órás, fél év alatt, két hétvégi blokkban (péntek déltől vasárnap délig) kerül megrendezésre. A blokkok egyenként 30 órásak, az órák rendje váltogatja a különböző tevékenységi formákat (elmélet és gyakorlat). Az elméleti részben a résztvevők kompetens szakemberektől, előadások formájában megismerkednek a gyermekek nehézségeit okozó sérülések, zavarok organikus és pszichés hátterével, okaival, az általában alkalmazható kezelési formákkal. Tudásukról tesztek megoldásával számolnak be. A gyakorlati részben a képzés vezetője, egy képzett terapeuta által vezetett foglalkozásokon, majd egyes terápiás elemek önálló alkalmazásával un. „sajátélmény” keretén belül önmagukon tapasztalhatják meg a módszer feszültségoldó, fejlesztő hatását. A képzésben olyan technikákat sajátítanak el, amelyeket az integráció során használnak. Az értékelés jegyzőkönyvekkel (a nap végén) és a csoporttagok visszajelzéseivel (minden óra végén) történik. A második blokkban a résztvevők mindegyike 10-15 perces referátumot tart (szakirodalom-feldolgozás, a sajátélményben szerzett tapasztalatok felhasználásával).
A tréning kidolgozója Schmidtné Balás Eszter mesterlogopédus.
A program alapítási és indítási száma: OKM-3/130/2007.
Kecskeméti helyszínnel a kezdés várható időpontja: 2009. február.
Jelentkezési határidő: 2009. január 19. hétfő.
Részvételi díj: 65-75 ezer forint (létszámtól függően).
Jelentkezés:
(2040 Budaörs, Fodros u. 25.) vagy e-mailben (balase@seneca.hu) a Seneca Beszéd Stúdióba.
Jelentkezési határidő: 2008. november 17.
A jelentkezőknek a képzés előtt részletes tematikát és tájékoztatót küldünk.
pszichologia • terápia • művészet • tréning • pszichodráma • filozófia • vallásbölcselet • tábor • önismeret • családterápia • kommunikáció • neuro lingvisztikus programozás • pedagógia • sajátélmény • workshop • gestalt • hipnózis • kutatás